FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Központi Könyvtár » Szociológiai Gyűjtemény » Évfordulók » Szende Pál

Szende Pál: A tudományok rendszere

2012-04-12 11:15:22

A szociális élet központi ténye: a társadalmi rend.¹ Ez magában foglalja a politikai és gazdasági hatalomelosztást, az erkölcsi és jogi rendet, a pozitív vallások szabványait és intézményeit. Kétféle irányt különböztethetünk meg vele kapcsolatban. Az egyik a fennálló társadalmi rendet lényeges változtatás nélkül fenn akarja tartani; a másik teljesen fel akarja forgatni, vagy legalább is alapjaiban átalakítani. Végső elemzésben minden társadalmi rend megmaradása a tömegek többé-kevésbé önkéntes meghódolásától függ. Ha ez megszűnik, akkor minden jogi kényszer s fegyveres hatalom ellenére összeomlik ez a rend. A társadalom hatalmi eszközeiért folyó harc ezért egy másik harccal jár együtt, amely ennek az önkéntes meghódolásnak előidézését vagy megakadályozását célozza. Az első irány elleplező; meg akarja akadályozni, hogy a társadalmi rend megváltoztatásának vágya megszülessék a lelkekben, hogy a fennálló viszonyok tarthatatlansága kiderüljön, sőt azon munkál, hogy épp ezeknek fentartása tünjék fel értékes célnak. Ellenkező értelemben akar hatni a másik, a leleplező irány, hogy a tömegeket a társadalmi rend megváltoztatására birja.

Minden cselekvés bonyolult gondolati folyamat eredménye. A tények megismerése és tudása, értékelés, célkitűzés és az eszközök megválasztása: mindezek szükségképpeni előfeltevései minden történelmi tettnek. Azokat a gondolati képződményeket, melyek a cselekvéseket meginditják, ideológiáknak nevezzük. Minden fogalmat, minden elméletet, minden tudományos rendszert lehet ideológiának tekinteni s hasonlóképpen minden világnézetet és vallási rendszert is. Minden tudomány, világnézet stb. társadalmi tényező, amennyiben az emberi cselekvéseket befolyásolja, egyben azonban társadalmi termék is, amelyet a természeti és szociális környezet, s számtalan nemzedék együttműködése hoz létre. Ezeknek az ideológiáknak szerepe abban áll, hogy, mint pszihikai ráhatások, egyes embereket s tömegeket cselekvések véghezvitelére, elmulasztására vagy passziv magatartásra birnak.

A fejlődés magasabb fokán a társadalmi rend az a tengely, amely körül a szociális történés forog: még a tellurikus és kozmikus hatások is rajta keresztül érvényesülnek, minden szükségletet csak e rend keretén belül lehet kielégiteni, minden ideológiának hozzája kell alkalmazkodnia. A legtöbb ilyen ideológia ősrégi eredetű; metafizikai hajlandóság, biológiai kényszerűség: a gondolatökonómia szükségletei hatottak közre létrejöttüknél. Létüket a természeti események zűrzavarában való tájékozódásnak, a természettel való kapcsolat megteremtésének szükségessége idézte elő. De ez csak eredetüket magyarázza meg, szivós fönmaradásukat nem. Az emberi tudás s a technika fej-

1. Ugyanezt a gondolatkört tárgyalják következő értekezéseim: „Verhüllung und Enthüllung, Kampf der Ideologien in der Geschichte”; Grünbergs. Arch. für die Geschichte des Sozialismus 1922: „Soziologische Gedanken zur Relativitätstheorie”. Neue Rundschau 1921. okt., valamint „Eine soziologische Theorie der Abstraktion. Arch. für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik 1923.

183

lődése rég kiszoritotta volna az emberi kultura jelenlegi állásának többé meg nem felelő ismereteket és szellemi irányokat. Ami elpusztithatatlanná teszi őket, nem más, mint az a körülmény, hogy jelentékenyen hozzájárulnak a társadalmi rend fentartásához. A tudományok már oly korszakban kezdettek kifejlődni, amelyben a mai társadalmi rend elemei már adva voltak; a vallási, gazdasági és politikai szükségletek mindig erősebbeknek bizonyultak, mint a tudományosak.

Már most megkíséreljük felállítani a tudományoknak oly rendszerét, melyben az lesz minden tudomány beosztásának és rangjának alapja, hogy közremüködik-e a fennálló társadalmi rend megmaradásában vagy megváltoztatásában, s ha igen, milyen mértékben. E rend — mint mondottuk — az alattvalók önkéntes meghódolásán alapszik. Ez az önkéntesség hol a tömegeknek a társadalmi rend érdekében való tudatos, sőt lelkesült fellépésében nyilvánul, hol pedig abban a többé-kevésbé tudattalan elhatározásukban, hogy beletörődnek a fennálló viszonyokba.

Vizsgáljuk meg már most azokat az ideológiákat, melyek hivatva vannak mindazt az aktiv föllépést, mind pedig ezt a passziv magatartást előidézni. Az önkéntes meghódolás annak a tekintélynek következménye, melyet a társadalmi rend külső hatalmi eszközök igénybevétele nélkül is élvez. Röviden fel fogjuk sorolni azoknak az ideológiáknak jellemző vonásait, melyek ilyen tekintélyt adnak a társadalmi rendnek.

Abszolutság. Isten minden kulturvallásban a legfőbb lény, abszolut ősalap, mely felül van minden relativitáson. Ez az abszolutság átszármazik azokra a berendezésekre, melyek az isteni rend képviselőiként szerepelnek, főleg az egyházra. Az állam fogalma abszolut: önállósága, külön élete van. A jogrend s a morál abszolut érvényes szabványok összességei. Politikai és még inkább erkölcsi téren tulnyomóak az abszolut értékek. Az abszolutság, kivetitve a gazdasági és politikai életbe, uralmat jelent. A társadalmi rend körüli harcot ugy foghatjuk föl, mint abszolut érvényességre való törekvést. Az abszolutságnak különböző fokai vannak: a társadalmi rend minden berendezése osztályozva, skatulyázva van, mindegyiknek megvan a maga helye aszerint, hogy milyen közel áll a legfőbb abszolutumhoz. Az intézmények ranglétrája, az egyenlőtlenség hangsulyozása minden társadalmi rend legszembetünőbb vonása.

A relativisztikus álláspont ezzel szemben azt tarja, hogy nincsenek általános érvényű berendezések, normák, értékek és igazságok, hogy érvényességük csupán bizonyos szubjektumokra vonatkozik, csak bizonyos előfeltevések mellett, bizonyos viszonyok között áll fönn. A szociális fölfordulások, a forradalmak onnan származnak, hogy a társadalmi berendezkedések látszólagos általános érvényűsége megrendült, s relativitásuk napfényre került.

Aprioritás. Apriori az, ami nem származik a tapasztalásból, nem szorul tapasztalati igazolásra. Társadalmi téren aprioritás annyit jelent, hogy a társadalmi rend intézményei a neki alávetettek akaratától függetlenül jöttek létre és állanak fönn, ezeknek tapasztalatai által nem ellenőrizhetők, hogy megmaradásuk független attól, vajjon a tömegek jónak vagy rossznak tartják-e őket. Az intézmények vagy Istentől alkotottaknak, vagy az emberi észből vagy más metafizikai elvekből eredőknek számítanak. Minden fennálló hatalom törekszik az aprioritás szankciójára, mindegyik be akarja bizonyitani, hogy oly tényezőtől származik, mely az abszolut rendben lehetőleg minél magasabb

184

rangu. A fennállót mindig a priorinak, az ujat, keletkezőt a posteriorinak tekintik. A társadalmi rend haszonélvezői minden törekvést, mely a meglévő intézmények eredetének felderitésére irányul, elleneznek és amennyire csak lehet, visszaszoritanak. Tudják, hogy egy fennálló hatalom sem bir el ily genetikus vizsgálatot, s egy sem érvényesülhetne, ha alárendeltjei világosan felismernék az eredetét.

Misztika. Az abszolutság s az apriori elemek tulnyomó volta következtében a társadalmi rend ugy áll a tömegek előtt, mint természetfölötti, érzékfölötti, fölülről adott dolog. Mindenki beleszületik, mindenkin megkérdezése nélkül uralkodik. A szociális vonatkozások bonyolult és áttekinthetlen voltuk miatt láthatatlan hatalmak megnyilatkozásaivá lesznek. A társadalmi rend misztikus jelleget kap, szimbolummá, predesztinációvá lesz.

Értékdualizmus. Az abszolut - relativ, a priori - a posteriori, ur, szolga alapvető felosztása révén a történet folyamán dualizmus áll elő, mely a társadalmi rend irányitó ideológiáit és legfontosabb berendezéseit áthatja. Az első helyen emlitett fogalmakat magasabbra értékelik, s a nem abszolutisztikus-apriorisztikus berendezéseknek és ideológiáknak fölébe rendelik. Isten - világ, egyház - állam, tulvilág - földi világ, azok az értékdualitások, melyekre az egyház a maga felsőbbrendü voltát visszaveti. Azok a hatások, melyek az embereket a fölülről rájuk erőszakolt apriorisztikus társadalmi rend megváltoztatásáért való küzdelemre birják, a külvilág, a test, az anyag, a tapasztalás felől jönnek; tehát ezek ellen megindul a harc, a rangsorban hátrateszik, lefokozzák őket. Épugy tilos az a nézet, hogy ezek a dualizmusok gondolatökonómiai és biológiai szükségletekből származnak, s hogy értékelésük későbbi szociális termék, a fennálló hatalmi viszonyok eredménye.

A forma rangbeli felsősége. Ez értékdualizmusok egyikét külön ki kell emelnünk, azt, amely a formának a tartalom, matéria, anyag fölötti rangbeli felsőbbségét állapitja meg. A társadalmi rendet a priori formának tekintik, mig az emberi szükségleteket, a termelőerők változásait, melyek a társadalmi rend megváltoztatására irányulnak, matériának bélyegzik. A forma felsőbbsége politikai-gazdasági téren fejlődött ki először, oly korban, mikor tudományok még egyáltalában nem voltak. A forma organizatórius kifejezése, a rend, minden uralom, hatalom, tekintély alapja. A fennálló a forma, az ujnak, a keletkezőnek alkalmazkodnia kell keretéhez, alá kell vetnie magát neki. A vallási, ethikai és jogi szabályok rendszere lassanként átláthatatlan komplexussá bővül. A formalizmus hatalmas akadálya a változtatásra való törekvésnek, mert hisz csak a műveltek, a kiváltságos rétegek tagjai tudnak a formák között tájékozódni.

Szubstancialitás és hiposztaziálás. Az emberi gondolkozás elpusztithatatlan hajlandósága; mely anthropomorf mivoltából származik, a hiposztaziálás. Vonatkozások, tulajdonságok, képességek, eszmék önálló, reálisan létező valamikké, szubstanciákká lesznek, eltárgyiasodnak. Vannak szellemi és anyagi szubstanciák. Az utóbbiak is megszemélyesitésből, az élettelen tárgyak meglelkesitéséből származnak. A társadalmi rend minden irányitó ideológiájának alapja a szubstancia-fogalom. Isten, halhatatlanság, ég és pokol, az állam, a haza, a jogrend stb. mind a szubstancia-képzet alapján nyert megszemélyesitő hiposztaziálások. Feudális országokban tulnyomóak a theológiai ideológiák, polgári-kapitalisztikus államokban a metafizikaiak (ész, szabadság, egyenlőség, népfenség, demokrácia stb.). A hatalom elvének varázsában nevelkedett em-

185

beriség könnyebben hódol meg, ha Isten, az állam, az egyház, a felsőbbség nem mint vonatkozás-komplexusok, hanem mint önálló, apriorisztikus, természetfölötti létezők, mint hatalom-szubstanciák lépnek föl. Emellett aztán megfelelő értékhierarchia fejlődik ki. A szubstanciának, mint állandó, alapul szolgáló valaminek nagyobb értéke lesz, mint az egyes dolgoknak, embereknek, vonatkozásoknak; a szellemi szubstanciák fölérendelődnek a materiális, gazdasági szubstanciáknak, a tapasztalati tényeknek.

Teleológia. A társadalmi rend valamely célszerű világberendezés részének tünik fel. A vég-ok, a teremtő, aki minden intézményt bizonyos célra hozott létre, vagy Isten, vagy valamely metafizikai lény; ész, természet, erkölcsi- vagy jogrend. Az állam, a tulajdon, a házasság, a család, büntetés és jutalom Isten, az ész vagy az erkölcsi rend által megállapitott céljai az emberi életnek. Ennek a társadalmi rendnek a megváltoztatása egyértelmü volna e csalhatatlan mechanizmusnak, e megváltási tervnek megbolygatásával.

Dogmatizmus. Az irányitó ideológiák dogmákká lesznek, résztvesznek a csalhatatlanságban. E célból kanonizálják, pregnáns mondatokba foglalják őket. Ők biztositják az abszolut igazság birását; aki megtámadja őket, nem lehet hivő keresztény, igaz hazafi, jó polgár és erényes ember.

Abstrakció. Ez nem ideológia, vagy ideológiai jellemvonás, hanem szellemi folyamat, amelynek segitségével fogalmakat, itéleteket, elveket stb. alkotunk, még pedig az által, hogy egy képzetcsoport egyes elemeit elhanyagoljuk, másokat pedig kiemelünk s egy fogalommá stb. egyesitjük őket. Minden abstrakció relativ, a dolgoknak s folyamatoknak egy kapcsolatát jelenti. Azonban az elhanyagolt részletek lassanként feledésbe mennek s a kapcsolat mint önálló létező jelenik meg. Ez az abszoluttálevési folyamat annál élesebben tűnik szembe, minél soványabb a tartalma s minél nagyobb a terjedelme az illető fogalomnak stb., más szóval minél magasabb a rangja a hierarchiában.

Már a primitiv fokon eljutott az ember lassanként annak belátására, hogy a többiek tartós befolyásolása azáltal érhető el legjobban, ha beléjük visszük azt a meggyőződést, hogy mindnyájunk érdekében áll az, ami valóságban csak az egyesnek érdeke és akarata. A logika formanyelvén szólva: egy abstrakció utján nyert partikuláris itéletet általános érvényűnek tüntetünk fel. A relációk, a motivumok, a partikuláris érdekek, amelyekből abstraháltunk, teljesen háttérbe szorulnak, a tökéletlen jegyek lehullanak.

A fennálló erkölcsi, vallási és jogi törvények, amelyek az embereknek bizonyos cselekvést irnak elő, az ideálok, melyek felé közeledniök kell, mind abstrakció-termékek, s ezért relativak, de mindazonáltal általános érvényességet követelnek a maguk számára. Ép igy minden abszolutság és aprioritás abstrakció-folyamatnak köszönheti a létét. Minden társadalmi rend rákényszerit az alája rendeltekre egy bizonyos magatartást, egy megkövetelt létformát. Ez a rend többnyire rendkivül keskeny alapu, tulhajtott abstrakció terméke, s ámbár általános érvényüségével tetszeleg, csak egy csekély kisebbség érdekeit elégiti ki. A fennálló állapotok ellen harcukban olyan ideológiákat s jelszavakat használnak fel a feltörekvő osztályok, amelyek — amint ez nem is képzelhető másképpen — egy abstrakció-folyamat eredményei. Csakhogy a döntő különbség abban áll, hogy ezeknek az abstrakcióknak szélesebb alapjuk van, mint a hagyományosaknak, hozzáférhetők a tapasztalás ellenőrzése számára, nem vesztették el a szociális-gazdasági állapotokkal való összefüggést, nem szakadtak el teljesen ezektől.

186

Összefoglalásul: A fennálló társadalmi rend fentartását szolgálják azok a tudományok, fogalmak, elméletek és hipotézisek,
amelyeknek abszolut jellegük van, amelyek segitik a tekintély-gondolatot s a hatalom elvén alapulnak,
amelyeknek apriorisztikus szinezetük van s nem szorulnak tapasztalati ellenőrzésre,
amelyeket misztikus, romantikus fény övez,
amelyek a megismerő ember dualisztikus segédfogalmait értékrendszer alapjává teszik, s kivált melyek a szellemi szubstanciákat a testiek fölé rendelik,
amelyek a forma rangbeli felsőbbségét hirdetik,
amelyek közvetve vagy közvetlenül a szubstancia képzetén épülnek fel,
amelyek teleológiai irányuak,
amelyek dogmákká alakulnak s gondolati képződmények számára határtalan bizalmat követelnek,
amelyek abstrakció utján jöttek létre s mégis azt állitják, hogy általános érvényüek.

Közvetlenül a társadalmi rend fentartásán munkálnak a vallás, ethika, jogtudomány, politika stb. uralkodó ideológiái. Közvetett hatásuk van a többi ismeret- és cselekvés-terekhez tartozó abszolutisztikus-apriorisztikus ideológiáknak, mert asszociáció utján erősitik a szilárdan meggyökerezett gondolatmeneteket, melyek tekintélyhivő világnézethez vezetnek. Minél magasabban áll valamely természettudományi abstrakció, annál abszolutisztikusabb a jellege, s annál erősebb az asszociativ hatása. Ebben az értelemben oly abstrakciók is a fennálló társadalmi rendhez tartoznak, mint pl. a tér és idő abszolutsága, a szubstancia képzete; ezek a tekintély gondolatát sokszor erősebben támogatják, mint jogi fogalmak vagy politikai jelszavak. A természettudományokban s az exakt tudományokban sem beszélhetünk közömbös fogalmakról vagy hipotézisekről; adott esetben ezek is politikai hatást fejtenek ki, bár az összefüggést csak bonyolult vizsgálatok mutathatják ki. Ha a természettudományi és metafizikai ideológiák megrendültek, akkor a politikai-tudományosaknak s sorra kell kerülniök és megforditva.

Minden ember biológiai, gazdasági, vallási és erkölcsi egyén, sorsosa egy fajnak, nemzetnek, osztálynak, haszonélvezője vagy elnyomottja egy társadalmi rendnek. Mindezeket a tulajdonságokat az asszociációs utak hálózata köti benne össze. Az abszolutisztikus-apriorisztikus tendenciáknak minden megerősödése, bárhonnan indul is ki, a fennálló társadalmi rend megszilárdulása érdekében hat. Ha az ember politikai téren szakit a tekintély elvével, de a többi tudományágakban tovább hódol neki, akkor az elleplező irány végül mindig győzedelmes marad.

Befejezésül a tudományok rövid áttekintését adjuk a fennálló társadalmi rendhez való viszonyukkal kapcsolatban.

1. A theológia, mint a vallási dogmák tudományos rendszere, főfészke az abszolutisztikus-apriorisztikus világnézetnek. A bibliakritika ellenben, ha még ugy erősködik is, hogy a biblia tekintélyét nem kivánja lerontani, ellenkező irányban hat.

2. A filozófia. Minden filozófia, mely az emberbe általános érvényű a priori elvek hitét akarja beleplántálni, végül is a társadalmi rend fentartását segiti elő, bár többnyire nem foglal magában utalást a fennálló hatalmi viszonyokra.

187

Az ismeretkritikai irányok szociális hatása attól függ, hogy milyen álláspontot foglalnak el a tapasztalást illetőleg. A tapasztalás, mely mindig a közvetlen észrevevésre támaszkodik, fenntartja az összeköttetést a külvilággal, tájékoztatja az embert a saját szükségletei s a külvilágban végbement változások felől. Az érzéki észrevevés a maga elemi mivoltában hamisittatlan, minden embernek kivétel nélkül egyformán megbizható tudósitásokkal szolgál. Nélküle megcsontosodna a társadalom. Ebben áll demokratikus vonása.

Azok az ismeretelméleti irányok, melyek az ismeretet valamely magasabb képesség (ész, szellem, intuició stb.) teremtő tevékenységére viszik vissza, abstraktiv módon járnak el, de mégis általános érvényességet tulajdonitanak ezeknek az ismereteknek. Értékitéletet, rangsort állitanak fel; a tapasztalásnak alárendelt jelentőséget tulajdonitanak. A szellem dicsőitése s az érzékiség lebecsülése, minden racionalisztikus-idealisztikus ismeretelméletnek általában uralkodó vonása, egyházi, vallási megfontolások hatása alatt keletkezett.

A kritikai, transzcendentális, formalisztikus ismeretelmélet is támasza a tekintély elvének. Bizonyos tények érvényessége kétségen felül áll, csak előfeltevéseiket szabad vizsgálat tárgyává tenni. Minden kétség elnyomásával párosuló visszafelé való megokolás az a módszer is, amelyet minden fennálló hatalom alkalmaz érvényességének legitimációja érdekében.

Az empirikus-pozitivisztikus álláspont szétrombolja és leleplezi ezeket az általános érvényü abstrakciókat s ezáltal segiti az apriorisztikus intézmények elleni harcot. A tapasztalás is absztraktiv folyamat, csakhogy alapja összehasonlithatatlanul szélesebb, mint az észbeli megismerésé s távol tartja magát minden abszoluttá merevitéstől. A genetikus módszert használja.

Minden metafizika többé-kevésbé transzcendens és általános érvényü megoldásokat igér; ezért többnyire a fennálló társadalmi rend mellett hat. A metafizika hatásaiban inkább politikai, mint filozófiai tudomány. Végső elemzésben még a materializmus is ilyen értelemben hat merev dogmatizmusa és abszolutsága révén. Forradalmi jellege másban van. A test és lélek érték dualizmusát dönti meg, amelyen az uralkodó világnézet alapul, a fennálló rendet sebezhető pontján, az értékrendszerben támadja meg. Ilyen szolgálatokat teljesit a monizmus is; tagadja az értékek dualisztikus rendjét, de végül az uniformizálás igyekezete az abszolutságba viszi.

A metafizika a végső alapokról s dolgokról szóló spekulációkkal foglalkozik. Ezek a látszatproblémák, melyeket az emberiség évezredek óta holt teherként hurcol magával, mesterművei az apriorisztikus-misztikus gondolkozásnak.

3. A logika kétszeres mértékben járul hozzá a társadalmi rend fentartásához. Először nem ad uj ismereteket s ezért semmit, ami a fennálló rendet megdönthetné. Ellenkezőleg, ellenőrzi és osztályozza a más forrásokból meritett ismereteket. Ezt az eredményt hozza létre az ellenmondásnélküliség követelése is, hogy t. i. minden ismeretnek meg kell egyeznie a más meglévő ismerettömeggel. A logika tételei általános érvényüek és formális természetüek, ő maga normativ tudomány s ezért tekintélyhivő. Csak ujabb időben merült fel az a nézet, hogy a logika törvényei csak megállapodások és definiciók. Gondoljuk meg, milyen megrázkódtatás állana elő, ha egy napon ez a nézet a tudományoknak s a szociális életnek egyéb terein diadalmaskodnék.

4. A pszichológia a genetikus tudomány par excellence; leleplezi az eszmék és elvek keletkezését, felfedi az általános érvényü tételek érvényességének

188

gyökerét, s ezért a tekintélyhivő álláspont képviselői többnyire mint másodrendü tudományt kezelik. A fiziológia pszihológia megforditja a tények eddigi rangsorát. Igaz, mindig voltak pszihológiai irányok (spiritualisztikus, transzcendentális, racionális, dialektikus, szubstancialisztikus irányok), melyek ezt a tudományt az abszolutság és aprioritás szolgálatába akarták állitani, s a közvetlen tapasztalással való összefüggését szétszakitani. A pszihoanalizis megrenditi a fennálló értékrendszert, s ebben az értelemben leleplező hatásu; de tulságba vitt dogmatizmusa révén erősiti a gondolkozás abszolutisztikus hajlandóságait.

5, A matematika. Tekintélyét gyakorlati alkalmazhatóságán kivül annak köszöni, hogy bonyolult szimbolumnyelve miatt a tömegek szemében misztikus fény övezi. Mikor az ujkorban elutasithatatlan tapasztalatok rohama következtében összeomlott a theológia s a szkolasztikus filozófia, akkor a tekintély hitében felnőtt emberiség uj általános érvényű bálványokat választott magának. A matematika igy roppant tekintélyre tett szert. Mintája a szigoruan általános érvényű, formális és apriorisztikus tudománynak, s kultusza oly rétegekben is elősegitette az abszolutság és aprioritás iránt való hajlandóságot, melyek a theológiai dogmák uralma alól már kivonták magukat.

Másfelől a matematika szolgáltatja a leghathatósabb eszközöket arra, hogy az ember a természetben el tudjon igazodni, a neki mutatkozó valóságos meg tudja ragadni. A természettudományoknak s a technikának diadala, mely részint következménye, részint oka volt az utóbbi évszázadok nagy társadalmi átalakulásainak, főleg a matematikai segédeszközöknek köszönhető. A matematika fiktiv voltának ujabban történt fölfedezése, annak megállapitása, hogy legfőbb tételei csak megállapodások és definiciók, az euklideszi geometria egyeduralmának megdöntése, más téren sem tévesztették el hatásukat.

A fizika. A fizikának még mindig uralkodó fogalmai: a tömeg s az erő, a szubstancia-képzet variációi, az utóbbi erősen perszonifikáló jelleggel. A mehanisztikus természetfelfogás egy jelenségsor abszolultá tevéséből áll, minden természeti jelenséget számokkal kifejezhető mozgásokra visz vissza. A természeti folyamatokat abszolut módon akarja megmagyarázni, be akarja bizonyitani létrejöttük szükségképpeni mivoltát, s többnyire az anyag metafizikájává lesz. A matematikai fizikának épolyan tekintély-hatása van, mint a matematikának; Kant teljesen apriorisztikus tudományként tárgyalta. A legujabb időkig nem csupán a mehanikának, hanem az egész fizikának alapja is a tér, idő s a mozgás abszolutsága volt.

A fenomenolisztikus fizika végez a mechanisztikussal. A relativitás elmélete lehozta a fizikát az abszolutisztikus magaslatokból a tapasztalás talajára s forradalmi átalakulást idézet elő az emberek gondolkozásában; de másfelől tulságos abstrakcióival és matematikai spekulációval ugyszólván Belzebubbal űzi ki a sátánt.

Mindeme abszolutisztikus tendenciák ellenére a fizika, mint általában minden természettudomány, felforgató hatásu, mert haladása megkönnyiti a tapasztalást s igy egyengeti a tudományos és szociális forradalmak utját. Ezt a folyamatot a mechanisztikus álláspont avval segiti elő, hogy materialisztikus jellegénél fogva megrenditi az uralkodó értékdualizmust.

7. Asztronómia és asztrológia. A fizikáról mondottak az asztronómiára vonatkozólag is érvényesek. Az asztrológia csak látszólag tartozik a természet-

189

tudományok közé, valójában misztikus-apriorisztikus-teleológiai spekuláció, mely az érzékfölötti hatalmak rendelésébe való föltétlen belenyugvásra vezet.

8. A kémia az abszolut szubstanciára s a suly megváltozhatatlanságának abstrakciójára épül föl. Sokkal dogmatikusabb, mint a fizikai. Fődogmáját, az atom oszthatatlanságát, a rádióaktivitás felfedezése megdöntötte. Ennek a tudománynak mai állása ugyanolyan képet mutat, mint a mai társadalmi rend. Az uj tapasztalatok felfedték gyökereit, de a tekintélyen alapuló formulák mégis tovább uralkodnak.

9. A geológia. Azzal, hogy a termelés történetének tekintélyét s az egyházi dogmákat megdönti, felforgató módon hat.

10. A biológia. Győzelemre vitte az életfolyamatok dinamikus szemlélésmódját a morfológiaival szemben, mely nem más, mint a forma elvének tulbecsülése és a tudomány mozdulatlan állapotára vezet. A mehanisztikus biológiáról ugyanaz áll, amit már elmondottunk a mehanisztikus fizikával kapcsolatban. A vitalisztikus biológia teológiai irányu és természettudományi szinezetü miszticizmusra vezet. Mindezek a biológiák az abszolut szubstanciafogalmon alapulnak; relativisztikus biológia csak most van keletkezőben. A darvinizmus rideg abszolutsága, merev dogmatizmusa és mechanisztikus teleológiája odavezetett, hogy ezt az elméletet, — mellyel valamikor harcban állt az egyházi s az állami hatalom — ma sikerrel aknázzák ki reakciós célokra.

11. Az esztétika. Minden esztétikai irány abstrakció utján megalkotja a maga szépségideálját, melyet aztán abszolutnak tekint. Általános tendencia, hogy a műalkotások keletkezését transzcendens okokra szerelik visszavezetni. Felburjánzik a misztika s a szubstancialitás. A naturalisztikus irányok se tesznek mást, minthogy visszájára forditják az eddigi értékhierarhiát; relativisztikus esztétika eddig még nem vergődhetett túlsulyra.

12. Az ethika. Idealizmus, formalizmus és rigorizmus az abszolutisztikus ethikai irányok; az eudaimonizmus, evolucionizmus és utilitarianizmus kapcsolatot próbál létrehozni az ethika és a tapasztalás között. A materialisztikus ethika véget vet a szellemi képességek és szubstanciák eddigi uralmának. Minden ethika, mely abszolut parancsokat és tilalmakat állit fel, mely minden embertől társadalmi helyzetére való tekintet nélkül egyformán engedelmességet követel, szükségképpen dualizmust hoz létre az emberi cselekvések relativsága s az erkölcsi törvények abszolutsága között, mely mindig a fennálló hatalom malmára hajtja a vizet. Az az ethika, mely az erkölcsi törvények kötelező erejét formájukra vezeti vissza, autoritárius hatást fejt ki. Ezzel szemben az az ethika, mely elvet minden tapasztalat utján nem hitelesithető parancsot, forradalmi módon hat.

13. A történettudomány. A régebbi történettudomány teljességgel eltekintett (abstrahált) a szociális és gazdasági tényektől, tárgya a háboruk, dinasztiák és államformák története volt. Ez az irány még ma is igen elterjedt, épugy, mint az a felfogás, mely a nagy személyiségeket tartja a történelem főtényezőinek. Azonkivül különböző eszmék uralmának s harcának is tekintik a történelmet. Mindezek az eszmék megszemélyesitett, szubstanciális létezők, melyek a történést céltudatosan irányitják. Mindezek a módszerek kedveznek a tekintély-elv uralmának; az egyes ember számára a világtörténés apriorisztikus érzékfölötti hatalommá lesz, mely sorsa felől dönt.

14. A nyelvtudomány. Először is a nyelvtant kell emliteni, amely époly abszolutisztikus-apriorisztikus tudomány, mint a logika. Megkérdezésük nélkül

190

erőszakolják rá az emberekre, mint valami misztikus, hiposztazált népszellem termékét. Ezzel szemben a nyelvkritika genetikus-forradalmi tudomány, mely fölfedi az uralkodó eszmék és elvek eredetét. A modern nyelvtudományban mindazonáltal számos elmélet van, melyek a nyelvek eredetét és fejlődését apriorisztikus elvekből akarják magyarázni.

15. A jogtudomány. Ez a fennálló társadalmi rend leghatalmasabb támasza, s többnyire — kivált a jogi dogmatika — arra szolgál, hogy igazolja a fennálló helyzetet. Ezt a célt szolgálja minden olyan jogtudományi irány is, mely jogi szabályok eredetét és kötelező mivoltát hiposztaziált metafizikai létezőkbe helyezi, amilyen pl. a jogi tudat, jogi érzék, ész, természet, vagy a priori fennálló jogrendet vesz fel. Egyben a jogtudomány a forma elvének voltaképpeni birodalma.

A szokásos államtudomány az állam formális-abszolutisztikus fogalmára épül, amely teljességgel eltekint a gazdasági és hatalmi viszonyoktól. A „politikai metafizika” majdnem minden jelszavának, amilyen pl. az egyenlőség, szabadság, népfenség, demokrácia, stb. ugyanez a jellege, a tapasztaláson kivül álló hatalmi tényezőknek számitanak, amelyek az ember sorsát eldöntik, s ezáltal misztikus jelleget nyernek. A modern biológiai államelmélet is többnyire az abszolutum-alkotás terméke.

16. A közgazdaságtan. A klasszikus nemzetgazdaságtan tulzottan abstraháló mivoltánál fogva az abszolutisztikus-apriorisztikus világnézet támasza A merkantilizmus, liberalizmus, a szabadkereskedelmi- és a védővámmozgalom összes jelszavai a gazdaságilag erősebbek érdekére szabott abstrakciók, melyek mégis általános érvényességet követelnek a maguk számára. A marxi gazdaságtan fölfedte, hogy a gazdasági kategóriák csak a gazdasági élet hiposztaziált, megszemélyesitett vonatkozásai; leleplezte misztikus oldalukat, fétis-jellegüket.

17. A statisztika. Ha adatai nem hamisak, leleplezi a fennálló állapotokat. Ebben az esetben a szociális valóság objektivált kifejezése.

18. A szociológia, mint uj tudomány, minden érték ujjáértékelését jelentette s minden régi elvvel végzett. Mégis a legmodernebb szociológiában is vannak olyan irányok (pl. a biológiai és anthropológiai szociológia bizonyos válfajai), melyek dogmatizmus, abszolutság és misztikus spekuláció tekintetében nem maradnak el a régibb tudományok mögött.

Médiabox

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség