FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Központi Könyvtár » Budapest Gyűjtemény

Új helytörténeti folyóirat – nemcsak helybelieknek

2005-01-03 14:37:28

Kispesti Krónika címmel negyedévenként megjelenő kiadvány indult útjára. A fényképekkel gazdagon illusztrált füzet történeti írásokat, visszaemlékezéseket és forrásközléseket tartalmaz. Első számából munkatársunk, Fodor Béla cikkét adjuk közre.



VÁZLAT KISPEST TÁRSADALOMSZERKEZETÉRŐL (1870-1950)

Pest-Budát, majd 1873-tól, az egyesítést követően Budapestet közvetlenül határoló, nagyrészt lakatlan és műveletlen földterület betelepítése a 19. században döntően kétféle módon zajlott le: nyaraló- és villanegyedek, illetve telepek létesítése formájában. A villanegyedek létrejöttében csaknem kizárólag a jómódú városi polgárság játszott szerepet, menekülvén, már ebben a korai időszakban is, az urbánus életmód kellemetlen velejáróitól, a zajtól, a piszoktól, a rossz levegőtől, az ideges, rohanó életviteltől.

A teleptől a városig (1870-1922)
A telepek megszületésében, ezzel éppen ellentétes módon, a fővárosba irányuló népességmozgásnak volt döntő szerepe. A városban rejlő lehetőségek, a munkahelyek szaporodása, a több bér, a színesebb élet az egzisztenciát keresők tíz-és tízezreit csábította a térségbe az ország minden tájáról, akik, mivel a városi lakótér egyre szűkösebb és korlátozottabb lett, kénytelenek voltak az azt körülvevő szabad s olcsó áron felparcellázott területen letelepedni. Ezért aztán a telepek népessége a szegényebb néposztályból került ki, akik, bár a városba jártak dolgozni, annak költségeit, hogy ott is éljenek, nem tudták megfizetni, miközben a falusi életmóddal (állattartás, zöldségtermesztés) sem kívántak gyökeresen szakítani.

Végigtekintve a Budapestet kísérő gyűrű történetén egy érdekes jelenséget is megfigyelhetünk: míg a sokszor több száz éves múltra visszatekintő települések megmaradtak kisebb-nagyobb falvaknak, addig a 19. században létrehozott „fiatal telepek" közül nem egy a 20. század közepére több tízezres lakosú nagyvárossá nőtte ki magát, mint például Újpest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc vagy éppen Kispest. A Pesti-síkság déli, délkeleti, jórészt homokos, vizenyős, hatalmas kiterjedésű területe a 18. század elején került a nagy birtokszerző, gróf Grassalkovich Antal tulajdonába. A kezdetben ügyesen gazdálkodó grófi család több mint száz évig birtokolta a területet, majd az utódok hanyagsága, hozzá nem értése miatt kénytelen volt azt nagyobb birtoktestenként fokozatosan eladogatni. Így került a hajdan Szentlőrincpusztaként emlegetett területnek az a része, melyen a későbbi Kispest kialakult, előbb egy belga bank, majd öt, ügyesen spekuláló tulajdonos -gróf Lónyay Menyhért, Cséry Lajos, Herrich Károly, Rózsa Lajos, Eggert József - birtokába. ők voltak, különösen az utóbbi három úriember, Kispest megalapítói, mivel birtokaikat felparcellázták, és négyszögölenkénti nyolcvankrajcáros áron kínálták a házhelyeket megvételre.

A Colonie Klein-Pestnek nevezett terület parcellái szépen fogytak, s így az 1873-ban már több mint háromszáz lakosú telep önálló községgé válását jogilag is szentesítette a vármegye. (Ekkor csatolták Kispesthez a Törökfalvának nevezett telepet és Szentlőrincet is.)
Az első betelepülők Pestről vagy Pest vármegye környező falvaiból érkeztek. Foglalkozásuk, ahogy a helytörténeti irodalomból következtetni lehet, igen változatos. A legtöbben iparosok, kereskedők, kishivatalnokok, gyári munkások, kertészek, napszámosok, majorosok - őket tekinthetjük Kispest őslakosainak.

A következő évtizedekben a betelepülés erőteljesen meggyorsult, elsősorban Budapest páratlan ütemű fejlődésének eredményeként. A főváros vonzereje az ipari és a szolgáltató szektor szinte kimeríthetetlennek tűnő munkaerő-szükségletében, valamint a vidékinél magasabb munkabérekben nyilvánult meg. Kispest nagyközség népessége 1890 és 1900 között három és félszeresére, 15 756 főre növekedett. A lakosság döntően magyar anyanyelvű és római katolikus. Jelentősebb kisebbséget, mintegy ezer-ezerötszáz fővel, csak a németek képviseltek.

A kereső népesség fele, 2926 fő az iparban, elsősorban a fővárosi gyáriparban dolgozott. A
kereskedelem, a közlekedés és a közszolgálat területén mintegy ezer főt találunk az 1900-as népszámlálás adatai szerint. A későbbiekhez viszonyítva ekkor még viszonylag jelentős az őstermeléssel foglalkozók 465 fős csoportja. A lakosság műveltségi állapotáról sokat sejtet az adat: a hatévesnél idősebb népességnek csak a 22 százaléka tudott írni-olvasni.

A várostörténeti irodalom megállapítása szerint Budapest dinamikus népességnövekedése az 1900-as évektől lelassult, és fokozatosan áthelyeződött a peremtelepülésekre. Mindezt Kispest példája is igazolja: népessége 1900 és 1910 között megkétszereződött, túllépte a harmincezer főt. A kereső népesség is a duplájára nőt, melynek most már 63 százaléka, 7784 fő volt ipari munkás. Az ipari munkásság ilyen nagyarányú növekedéséhez hozzájárult az egyre jelentősebbé váló ipar kiépülése is (Hofherr mezőgazdasági gépgyár, Kispesti textilgyár, Jacquard selyemszövőgyár, Kátrány- és aszfaltgyár). A gyárak igényelték a munkaerőt.

Az 1900-es évek elején a budapesti lakásnyomor enyhítésére mind a főváros, mind a kormány munkástelepek építését határozta el, elsősorban a főváros környékén. Így született meg Kispest területén a Wekerle Állami Munkástelep, melyet megálmodójáról és tevékeny létrehozójáról, Wekerle Sándorról, a korszak kiváló politikusáról neveztek el. A telep építését 1908-ban kezdték el Győri Ottmár vezetésével, és kiviteli tervei szerint. Központi terének tervezése és kiépítése Kós Károly, a polihisztor erdélyi építész munkája. A különleges, egyedi tervezésű lakóházak és középületek építészeti együttese védett, európai hírű értéke lett Kispestnek. A munkástelep kezdettől fogva elkülönült, önálló szigetként ékelődött az "anyaközség" társadalmába. Ez a sajátossága napjainkig megmaradt.

Kispest nagyközség lakossága és képviselő-testülete már 1910-ben kérvényezte a városi jogállás megadását, de az első világháború véres négy éve miatt ez csak 1922-ben járt sikerrel. Az ekkor már ötvenkétezer lakost számláló településtől nem lehetett megtagadnia városi rangot.


JELLEGZETES MUNKÁSVÁROS

A főváros peremén (1922-1945)

Kispest város lakossága 1923-ban ünnepelte a település alapításának ötvenedik évfordulóját. Az ünnepségeken megjelent Horthy Miklós kormányzó, József főherceg, több miniszter és a vármegyei élet vezetői. A fővárosi és az országos lapok is kitüntető figyelemmel fordultak Kispest felé. "Vannak városok, amelyekre azt szokták mondani, hogy a földből nőttek ki. Ezek a hirtelen keletkező és gyorsan fejlődő városok, amelyek valamely óriás-város centrifugális erejének hatása alatt kelnek életre mint az illető nagyváros perifériája. Kispest még a földből kinőtt városok között is vezet a gyors lendület szempontjából. Alig egy emberöltő alatt lett az 1000-1500 lelket számláló telepből 60000 lakosú város, még pedig kedves, eleven tisztviselő város" - írta az Az Est hármas könyve 1928-ban.

A korabeli sajtó más médiumai is előszeretettel használták Kispesttel kapcsolatban a "tisztviselőváros" szókapcsolatot, holott a statisztikai adatok nem erre mutatnak. Pest elővárosi övezete a két világháború között az ország legdinamikusabban fejlődő ipari körzete lett. Amíg Budapesten a kereső népesség 40-44 százaléka dolgozott az iparban, addig a peremvárosokban több mint a fele. Kispest lakóinak száma a két világháború között elérte a 60-65 ezer főt; ezt soha nem haladta túl, ez volt az a maximális népességszám, amit ez a viszonylag kis földrajzi egység még el tudott viselni. A keresők foglalkozási megoszlásában az iparban dolgozók száma a legjelentősebb, ötven és hatvan százalék között mozog.

Eközben azonban változás érzékelhető a kereskedelemben és a szolgáltatásban dolgozók, valamint a közszolgálatban foglalkoztatottak számát illetően: az előbbiek aránya háromszorosra, az utóbbiaké pedig a kétszeresére nőtt ebben az időszakban. Erőteljesen emelkedett a házi cselédek létszáma is. Míg 1900-ban 308 főt regisztráltak, addig 1930-ban számuk már 929-re nőtt. Ez jelzi, hogy a társadalom foglalkozási szerkezetében domináló munkásság mellett kialakult a tehetősebb középosztály is.

A társadalom műveltségi szintjének radikális emelkedését mutatja, hogy az írni és olvasni tudók aránya 1941-ben már 97 százalék volt.

Háború után, Nagy-Budapest előtt (1945-1949)

A második világháború után következő pár éves periódusban fordult először elő, hogy a peremtelepülések népességszáma csökkent. Ez nyilvánvalóan a háborús veszteségekkel magyarázható. Kispest népessége az 1949-es népszámlálás szerint 62489 fő volt, 2660 fővel kevesebb, mint az 1941-ben összeírt népesség. A város tényleges háborús vesztesége háromnégyszáz főre tehető, és azt is tudjuk, hogy a lakosság tömegesen nem hagyta el a települést. Miből adódik akkor a hiány? Ha megnézzük, hogy 1941-ben 2669 zsidó élt Kispesten, akkor talán magyarázatot találunk a népességcsökkenésre: a peremvárosok zsidóságát 1944-ben ugyanúgy elhurcolták, mint a vidéki zsidóság nagy részét.

A háborús károkat éppen hogy csak felszámoló Kispest népességének foglalkozási struktúráját az 1949-es népszámlálási adatok alapján a következőképpen jellemezhetjük. A 33 ezer aktív keresőből 22 226 fő volt munkás. Ebből 15 351 fő volt szakmunkás, akik többsége a gépés műszeriparban, a textiliparban és a ruházati iparban dolgozott. A 6875 segédmunkás nagy része szintén e három iparágban tevékenykedett. A hatezer fős tisztviselői réteg ugyancsak az iparban, illetve a közszolgálatban kereste kenyerét. A 2715 főt kitevő önálló foglalkozásúak a helyi kisiparban és a kereskedelemben dolgoztak. A mezőgazdasági őstermelés erre az időre jóformán teljesen megszűnt: csak 98 önálló gazdát találtak a számláló biztosok.

Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy Kispest, a megalakulását követő pár esztendő kivételével, Budapest munkás-, ipari elővárosa volt, egészen önállósága megszűnéséig, kerületté rendezéséig. A 20. század első felében elindult ugyan az erőteljes középosztályosodás, de az aktív dolgozók körében még az 1940-es évek végén is a jól képzett szakmunkások voltak túlsúlyban. Az egykori megyei város Nagy-Budapest új közigazgatási beosztásában 1950-ben a XIX. kerület besorolást kapta. Nem kerülhette el a többi peremváros sorsát: önkormányzatát felszámolták, hagyományos városképe áldozatul esett a lakótelepes, magasházas építkezésnek. Ennek következtében társadalma is nagyrészt kicserélődött, a "kispestiség" hagyományai részben eltűntek, megszakadtak.

Fodor Béla

  • Nyitvatartás
    Fontosabb elérhetőségek

  • Információs lap

  • Cimkefelhő

    adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

    A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
    Nemzeti Fejlesztési Ügynökség