FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Dagály u. 9. » Világjáró olvasók

Barcelonai kirándulás 2006.

2006-05-04 09:08:11

Régi vágyam közeledett valóra válni, amikor ez év januárjában lefoglaltuk a Vueling spanyol fapados légitársaságnál a Párizs-Barcelona és Barcelona-Párizs repülőjegyet. Gyorsan rátaláltunk az interneten az árban megfelelő szállodára. Ez utóbbit még ki se kellett előre fizetni. A nevéből következtettünk arra, hogy feltehetően rendelkezik főzési, melegítési és hűtési feltételekkel is. És így is volt. Igaz a foglaláskor a teljes árat közölték velünk, ami nem volt igaz, mert jó spanyol vagy katalán szokás szerint a szállodaárban nincs benne az ÁFA, ami egységesen 7%. De tényleg, ez volt az egyetlen kellemetlen meglepetés a szállodában.

A március 15-i ünnepségről már igen jó hangulatban jöttünk haza, hiszen a következő reggel munkába indulás helyett a repülőtérre tartottunk a csípős párizsi hidegben. A CDG 3-ról induló gép időben startolt és pontosan érkezett a napsütötte Barcelona repterére. A városba bejutáshoz a buszt választottuk. A sorállásból mindjárt láttuk, hogy a város turistaforgalma rendkívül nagy. De minden szervezetten ment, és az érkezés után egy órával már a város egyik nagy terén a Katalán téren kerestük a szállodánkhoz vezető metróvonalat. A szálloda az egyes zöld metróvonal mellett volt, így három megálló múlva már megérkeztünk. Igaz, ha jobban ismerjük a várost már előbb is odaérhettünk volna, mert a reptéri busz Spanyol téri megállójához nagyon közel volt. A szállodához menet a szomszédban felfedeztünk két élelmiszerboltot, ami a későbbiekben a vásárlásainkat jelentősen megkönnyítette.

Barcelona Katalónia fővárosa, Spanyolország második legnagyobb városa 1,8 millió lakosú, az elővárosokkal együtt megközelíti a 4 millió lakost. 1960 óta a lakosság száma 750 ezer fővel növekedett. Kezdetben Franco nyomására a déli országrészből spanyolok telepedtek be a városba, a kilencvenes évektől a nagyarányú növekedést az Európa szerte megnövekedett külföldiek (dél-amerikaiak, ázsiaiak, marokkóiak és kelet-európaiak) bevándorlása okozta. Fontos tengeri kikötő és ipari központ, bár a hagyományos ipari tevékenysége az utóbbi 15-20 évben visszaesett (textilipar, hajóépítés, stb), helyette az informatikában és a szolgáltatásban keresik a gazdasági növekedésük mozgatórugóit. Közlekedési hálózata sűrű és jól szervezett, 5 metróvonallal, számos elővárosi vasúti vonallal, és nagyon sűrű buszhálózattal rendelkezik. Nemzetközi repülőtere alig 12 km-re található a várostól.

A város hosszú történelme folyamán sok tündöklést és hanyatlást ért meg. Az első lakói feltehetően a főniciaiak voltak, aztán római város (Barcino), majd a középkorban Katalónia és a Földközi tenger legjelentősebb városa lett, az aragon királyság fővárosa mindaddig, míg a Castilliaiak nem kerültek a spanyol trónra. A franciák kétszer dúlták fel a várost és a XVIII. századi rombolásuk után csak a kikötőhöz közeli Gótikus negyed maradt meg a régi városból. A XX. században a polgárháborúban a köztársaságiak pártján voltak, ezért Franco 36 éves erős központi és spanyol uralma nem sok jót hozott a város életében. Szerepe ismét akkor kezdett emelkedni, amikor I. János-Károly király a decentralicáció nevében lehetővé tette az 1714-ben elveszített autonómiájuk helyreállítását. 1975-ben egy népszavazás után a katalán nyelv lett a tartomány hivatalos nyelve. Ott tartózkodásunk alatt jelentette be a baszk ETA szervezet a feltétel nélküli tűzszünetet, ami nagy megnyugvást jelent spanyolok és katalánok számára egyaránt, mivel a korábbi, sok halálos áldozatot követelő akcióiknak gyakran Barcelona volt a helyszíne.

A hanyatlásokat leginkább külső körülmények, támadások okozták (barbár törzsek, mórok, franciák, és az örök ellenség, a spanyolok), a tündöklést saját elhatározásuk és kemény munkájuk eredményezte. Az utóbbi 120 évben rendeztek két világkiállítást (1888 és 1929), több világbajnokságot, valamint egy nyári olimpiát és még számos jelentős nemzetközi fesztivált és eseményt. Ezek az építkezésekben és a régi épületek új funkciójának kialakításában rendkívül fontos szerepet játszottak és utólagos következményként játszanak ma is. Az olimpia hatására alakítottak ki új vitorláskikötőt, hozták rendbe a tengerpartot és tették alkalmassá a homokos tengerpartot a fürdőzésre. Az olimpiai falu helyén ma szép és igényes lakóparkok vannak, nem a legszegényebbek számára.

Az első délután a környék felfedezésére indultunk. Közel voltunk a Miró parkhoz, ott díszelgett Miró Madárasszonya, ami a XX. századi katalán művész egyik emblematikus alkotása. A park maga nem volt különösen szép, de néhány részén éppen felújítást végeztek. A századelőn épült arénát átépítik, csak a külső falak állnak megtámasztva, belül folyik az átalakítás, a jövőben fedett szórakoztató központként fog üzemelni és nem lesz benne bikaviadal. Nemes gondolat az átalakítás! Az út másik végén (legalább 5-6 kilométerre onnan) van ugyan egy másik aréna is, de odáig nem jutottunk el. Nem akartunk bikavidalt látni, ezért nem kerestük.

A Spanyol téren egy szökőkút áll, a neve a következő: Isten áldotta Spanyolország. A szobrok három oldalról veszik körül és a tetején örökmécses van, ami csak hetente kétszer, a vízesések idején működik. A térről nyílik a vásárváros, amelyet az 1929-es világkiállításra építettek. A kiállítási csarnokokban rendszeresen ma is különböző hazai és nemzetközi kiállítások, vásárok vannak (az érkezésünk előtti héten volt az élelmiszeripari nemzetközi vásár, ottlétünk alatt a BMW tartott bemutatót és vásárt, mikor eljöttünk, éppen akkor nyílt az oktatási kiállítás). Az 1888-as világkiállításra alakították ki a Citadella parkot számos szoborral, szökőkúttal és csónakázó tóval, a nagy Diadalívet, az Állatkertet, a Állattani és a Geológiai Múzeumot.
A Montjuik „hegyre” felmenő út mellett építették ki a világkiállítás idejére a gigantikus szökőkutakat. A szökőkutak hetente két este kápráztatják el a nagyérdemű közönséget. Pénteken és szombaton 19 és 21, illetve nyáron 20 és 24 óra között. A központi szökőkút félóránként zenével és fényekkel bűvöli el a látogatókat. Az útirajzkönyvek giccsként értékelik ugyan, de a hatása tényleg lenyűgöző. A zeneszámokat váltakozva a könnyebb és komolyabb műfajból válogatják, de közös jellemzőjük a fülbemászó dallam, amit a vízsugarak ereje és színösszeállítása csak fokoz. Hiába, én szeretem a vízeséseket, így két este is gyönyörködhettünk bennük. (A zenei kínálatból felismertük - többek között - Hendel Vizi-zenéjét, Respiggi Róma kútjait, vagy az olimpiai dalt, a Barcelonát, Freddy Mercury és Monserrat Caballé duettjével.)

A hegyre való feljutást ma már mozgólépcsők segítik, így nagy fáradság nélkül feljutottunk a Katalán Nemzeti Múzeumhoz. Már a Kanári-szigeteken is tapasztalhattuk, hogy rendkívüli igényességgel állítják össze a kiállításaikat. És ez a meggyőződésünk most csak megerősödhetett. Egyetlen hiányosságnak azt találtuk, hogy a feliratok és szórólapok katalán, spanyol és legfeljebb angol nyelven készülnek. Holott a városban nagyon sok a francia és a német turista, akik méltán várnának több tájékoztatást. Az előzetes olvasmányok alapján már számíthattunk arra, hogy a világ egyik legszebb középkori gyűjteményét találjuk. De a románkori rész még ezt a várakozásunkat is felülmúlta. Katalán földről összegyűjtötték a X.-XIII. századi templombelsők freskóit, a megmenthető részeket restaurálták és a gipszkartonból megépített eredeti méretű múzeumi falakra felrakták. Mindig gondosan jelezték, hogy mely templomból származik az adott freskó, az hol található, s az elhozatal pillanatában éppen milyen állapotban volt az adott falusi templom. 29 templomból származtak a freskók, és így együtt megnézve könnyű volt rájönni, hogy néhány mestertől erednek a festmények, s a festők egyáltalán nem azonos színvonalú munkát végeztek. Szép volt a gótikus kiállítás is, de az a Franciaországban már megszokott színvonalat nem múlta felül. Nem jutottunk el az időszakos kiállításra (kubisták Párizsból és Toulouse Lautrec képei), mivel a helyi kiállítás megnézésével már jóval túlléptük az előre elgondolt, így is több órás időkeretet.

A múzeum közelében volt az 1992-es olimpia egyik helyszíne. Nem maradhatott ki hát a stadion körbejárása, és az érdekes telekommunikációs Calatrava (ha jól emlékszem japán tervező) torony közelebbi megszemlélése sem. A Spanyol Falu megnézése viszont elmaradt, mert előszezon lévén csak délelőtt tartott nyitva.

Szombaton és vasárnap a Ramblákat és a Gótikus negyedet jártuk be. A Rambla Barcelona főutcája, több elnevezéssel szerepel a térképen, de a helyiek is csak így emlegetik. Innen mentünk egyik oldalról a másikra a leírásoknak megfelelően és így fedeztük fel a különböző korok építményeit, parkjait és szobrait. Ez a turisták egyik kedvenc helye is, ahol kedvére bohóckodhat minden olyan katalán, aki beöltözve igyekszik az arra járók pénztárcáját megcsapolni. A jelmezük, díszletük és mozgásuk kifejezetten érdekes és ötletes volt. A Ramblákon elsősorban a XIX. század vége és XX. század eleje hagyta rajta a nyomát, tehát sok szép art noveau stílusú ház, lámpa, kovácsoltvas erkélyrács, tér; míg a Gótikus negyed a XIV-XV. században épült házak sokaságát, szűk, kanyargós utcák, templomok, apátságok és paloták sorát jelenti. Itt vannak a rómaiak által egykoron épített városfal maradványai, amelyhez a XIII. században hozzáépítették a Nagy Királyi Palotát (ténylegesen az aragóniai hercegek palotája volt), a püspökök házát és két kápolnát. A királyi palota ma a város helytörténeti múzeumának ad otthont, és az alagsorában állították helyre 4000 négyzetméteren a megmaradt római sírokat.

A gótikus katedrális kivülról éppen be van állványozva, de ez nem zavarja a helyieket abban, hogy a templom megnézésére fejenként négy eurót elkérjenek. Valamiből finanszírozni kell a fenntartást és felújítást. Vasárnap délelőttönként a katedrális előtti téren táncolnak a katalánok sardenát, ami mindig a spanyolokkal való szembenállásuk szimbóluma volt. Nem véletlenül tiltotta be Franco ezt az egyszerű körtáncot az uralkodása közel 40 éve alatt.

A negyed másik szép katalán gótikus temploma a Tengerek Madonnája Bazilika nevet viseli. A XIV. században összesen 55 év alatt építették meg, ezért rendkívül egységes, szép, letisztult gótikus építmény, amelyenek kiváló akusztikája van, de ezt nem tapasztalhattuk meg.

Ebben a negyedben van Fredéric Marès múzeuma. Ő a XX. század egyik nagy katalán szobrásza, megszállott utazója és gyűjtője volt. Élete 107 éve alatt olyan páratlan gyűjteményt hozott össze, hogy más városokban méltán párját ritkítaná. Itt a sok múzeum egyike, de a román és gótikus szobrok, képek és tárgyak gazdag és szép gyűjteménye egészen kimagasló. Gyűjtött aztán ezentúl mindent, ami érdekes, s a szeme elé került. Különleges a pipa és legyező gyűjteménye, de a gyerekjátékok sem akármilyenek. A színházat is szerethette, mert a jelmez- és díszletgyűjteménye is pompás.

Ehhez a gazdagsághoz képest a Picasso gyűjtemény szegényes volt, bár igyekeztek mindent bemutatni, amit a négy éves barcelonai tartózkodása alatt festett, rajzolt. Néhány tárgyat a családja utólag adott át bemutatásra a múzeumnak. A kiállításból kiderült, hogy ösztönös tehetségű gyerekként remek portrékat rajzolt az apjáról, anyjáról vagy a család baráti köréről. De szívesen rajzolt erotikus, sőt helyenként azon túlmenő képeket is. Szerintem, ha a XX. században nem akarják az előző korok festészetét mindenáron megtagadni a vadak, a kubisták és az egyéb izmusok hívei, biztosan sok ember számára élményt adó képeket festett volna. Így viszont a művészettörténészek szabadon értelmezhetik és adhatnak magyarázatot különböző korszakai festményeihez. Aztán a pór nép vagy ájulva nézi az elkészült műveket, vagy megállapítja, hogy számára nem ad igazi élményt a XX. század festészetének és szobrászatának döntő része, még akkor sem, ha azt olyan nagy név készítette mint Picasso.

A régi kórházból könyvtárat, kápolnájából a fiatal művészek számára bemutatkozási lehetőséget adó kiállító helyet alakítottak ki, ezzel adva új tartalmat a régi, már nem használható funkcióknak. Ilyen formában is lehet a múltat megőrizni és a jövőt gazdagítani. Sorra alakítják át a XIX. században vasszerkezettel kialakított fedett piacokat is, ha már piacként nincs szükségük rá. De azért maradt piac is. Az általunk látott piacokon igazán hozzászokhattunk a szines és bőséges áruválasztékhoz, de azok kínálata a katalán piacok színességét meg sem közelíti. Olyan harsány színekkel pompáznak a zöldségek és gyümölcsök, hogy helyenként felmerült bennünk a gyanú, esetleg az egész csak művi, de nem, minden valódi és kívánatos. Bár nem biztos, hogy az ízük is kiváló. Elcsábultunk egy friss gyümölcssalátára, amiben volt fínom ízű dinnye mind a két fajtából, zamatos mangó, de ízetlen papája is. Reggelente például mindig nagyon jó volt a kiwi és a narancs, de nem találtuk elég fínomnak az epret és a körtét.

A Gótikus negyed megmaradt a középkori hangulatot árasztó szűk utcás, kirakatos és helyenként lepusztult negyednek. De a házakat sorban újítják fel, ami a mai szállítási és állványozási feltételek miatt nem kis gondot jelenthet az ottlakóknak és építőknek. A március hónap nem igazán a turisztikai csúcsidőszak, az időjárás sem volt kedvezőbb, mint februárban, ezért nehéz volt elképzelni, hogy a szűk utcákban májustól szeptemberig a lakásokban éppen azért elviselhető a hőmérséklet, mert nem süti egész nap a falait a napsugár. Mi bizony a kiadós sétáink alatt több napfényt is elviseltünk volna. Rontja a házak képét az utólagosan kívülre beszerelt légkondicionálók sora, ami méretben, fajtában még lakásonként sem biztos, hogy azonos típusú. Ez igaz a régi és új építményekre is. Ez utóbbiaknál talán már az építés idején központilag be kellett volna szerelni és nem az erkélyeket elcsúfítani velük.

Az öreg kikötő bejáratánál található a XIX. században felállított 66 méter magas oszlopon a tengeri forgalmat szemlélő Kolumbusz szobor. Kezével arra mutat a tengerre, ahonnan a XV. században elindult felfedezni Indiát és megtalálta Amerikát. A várakozásunk ellenére a Santa Maria hajójának a másolatát nem találtuk meg a kikötőben. A gyalogos hídon bejutva a régi kikötőbe viszont megnézhettük a modern bevásárló és szórakoztató központot, igaz itt kevés ideig maradtunk. Szerencsénkre nem volt nagy hajóforgalom, ezért a síneken mozgó hídon gyorsan partra is érhettünk. A régi kikötőből mentünk el egy katamaránnal hajózni a város partjai mellett. Alig voltunk 800 méterre a parttól, mégis hideg volt és nagy szél fújt. Ezzel együtt jó rálátást biztosított a régi és új partmenti városrészekre, a különböző rendeltetésű kikötőkre, a régi gyártelepek átépítésére és új funkcióra való áttérésére.

Az öreg városrész egyik szeglete az un. Barceloneta. Ez a XVIII. században halászok és dokkmunkások számára kialakított lakótelep nem tett ránk jó benyomást. A házak 3-4 emelet magasak, keskenyek, szűk, szegényes bejárattal és málló falakkal. Nem szeretnék ott lakni. Este néhány kihalt utca megnézése után ösztönösen a tengerpart felé vettük az irányt.

Aztán feljebb, újra távolodva a tengerparttól szép polgári palotákat, széles utcákat és gazdag, ízléses kirakatokat találtunk. Ennek a városrésznek a leghíresebb építménye az 1908-ban Domanech i Montaner tervei alapján megépült Katalán Zene Palotája. Ez egy igazi, díszekben (üveg, kerámia, mozaik, festmény) tobzódó, gyönyörű szecessziós tömb, aminek csak az előcsarnokát, a homlokzatát és a női mosdóját láthattuk. Egyszerűen nem volt látogatási lehetőség a két kísérletünkből egyszer sem.

A szép homlokzatú házak és paloták adják Barcelona igazi nagy hírét. A város hírnevét a XIX. század végének, XX. század elejének modernista épületei, art noveau díszítésű homlokzatai, lámpái, kovácsoltvas erkélyei, tárgyai és Antonio Gaudi katalán építész neve és művei alapozták meg. Szakértők szerint Barcelona a fővárosa az európai art noveau-s építészetnek. Ebben a sorban hét várost tartanak számon, köztük Brüsszelt és Budapestet is. Tényleg vannak szép házak mind a két további említett városban, de az épületek mennyisége egyaránt elenyésző a barcelonai épületekhez, parkokhoz képest. És ezt tudják a katalánok is. Minden olyan építményt látogathatóvá tettek, ami az irányadó stílust meghatározza. Nem kivétel ezalól a híres Sagrada Familia (Szent Család) épülő katedrális sem. Kicsit félve közelítettük meg a katedrálist, hiszen eddigi életünkben még sehol nem volt lehetőségünk bepillantani egy katedrális méretű és rendeltetésű építmény készülésébe. A templom építéséhez 1880-ban kezdtek hozzá, két év múlva Gaudi kapta a megbízást az építkezés vezetésére. Saját tervet dolgozott ki, és színte az élete utolsó negyven évét az építkezésen töltötte. Minden részletét modellek segítségével előkészítette, de sajnos ezek jelentős része a polgárháború alatt elpusztult. Ma számítógéppel ellenőriznek minden fázist, a statikai szempontokat és így készítik a részletes építési útmutatókat a kőművesek, ácsok, üvegesek, stb számára. Gaudi ténylegesen is az építkezésen lakott 1914-től a haláláig. 1926-ban nagy érzelmi felindulással indult el az építkezésről, nem vette észre a közelgő villamost, ami elgázolta. Hiába vitték kórházba, 3 nap múlva, 1926. június 10-én a sérüléseibe belehalt. Holtteste azóta is a kriptában nyugszik, és biztosan jól alszik, hiszen az utókor mindenben tiszteletben tartja az elképzeléseit és terveit. A 13 toronyból még nem készült el a két legnagyobb, és hiányzik a négy evangelista kisebbre tervezett tornya is. De elkészült a három homlokzatból kettő (a Passió és a Születés), 2000-ben a főhajót befedték és állnak már a mellékhajók oszlopai is. Ma is belül állványerdő, kívül pedig daruk sokasága lepi el az építkezést. A tervek szerint a katedrális 2022-ben kerül átadásra. Gaudi ehhez az építkezéshez, hasonlóan a többihez, a természetből vette a példákat. Az oszlopai és a mennyezetei a fák statikai szerkezetét veszik alapul, tetői a fikusz leveleit, a díszei a búza és a pázsit kalászát, a gyümölcsök formáját követik. A padlásai a halak csontvázát (hiperbolák és parabolák) utánozzák egészen lenyűgöző formában. Mindig arra törekedett, hogy a természetes fény a lehető legnagyobb mértékben megvilágítsa a lakóépületeit. A homlokzaton túl ezért a belső udvarok kialakítása és színezése rendkívül egyedi. Épületeinél kerülte az egyenes vonalat, külső és belső színválasztása az egyedi építményhez igazodott. Bámulatos összhangot alakított ki a szobák funkciója, berendezése, színösszeállítása és tájolása szerint. A polgári építményei tetőzete mindig lenyűgöző, ott sincs egyenes vonal, a megszokott formájú kémények és szellőzők hiányoznak, helyettük „szobrok” töltik be e hagyományos funkciókat. Alkalmunk volt megnézni a 14 polgári épületéből hármat, a Casa Milat, Casa Batllót és a Güell parkban saját számára épített kertilakot. A negyediket csak azért nem néztük meg, mert éppen felújítás alatt áll, a többi pedig nem látogatható. A két első épület most megosztott funkciójú, tehát csak részben látogatható. A Mila palota negyedik emeletén látogatható egy lakás (emeletenként négy ilyen van), a berendezése korabeli, de nem eredeti, viszont alkalmas arra, hogy szemléltesse, hogyan lehet szépet, kényelmeset és mindenben a lehető legtöbb természetes fényt alkalmazni, csak érteni kell hozzá. Sajnos megállapíthattuk, hogy ilyen lakásunk soha nem lesz. A hat szobából csupán egynek nem volt közvetlen természetes szellőzése és világítása, s az a cselédszoba volt. De a cseléd nappal úgysincs benne... A konyha és fürdőszoba tágas, a berendezése praktikus, takarítható és 100 év múlva sem érzed elavultnak. Tehát az egész arról győzött meg, hogy az építésznek rendkívül fontos szerepe van az életminőségünk keretei meghatározásában, csak ezt kevesen ismerik fel és alkotnak élhető tereket. Természetesen Magyarországon, vagy hidegebb éghajlatú vidéken mások lennének az arányok, de azonos megközelítés esetén hasonlóan szép házak születhetnének a tervezők asztalán. És nem igaz az, hogy mindent a szemnek akartak megmutatni. Lépcsői magassága és szélessége emberi léptékhez igazodik, karfája belesimul a kezedbe és az egyszerű melegbarna fából készült fotelje is olyan érzést kelt, minha átölelne és azt akarná, hogy jól érezd magad benne. És azt is mutatja, hogy voltak a városban olyan gazdag emberek, akik a gazdagságukat a maguk hasznán túl a város szépítésére is használták. Bizalmat szavaztak a művészeknek és építészeknek, azok a bizalommal jól sáfárkodtak, maradandót hoztak létre megbízójuk, környezetük és az utókor örömére.
Aztán jött az „art modern” stílus, minden szögletes, derékszögű és egyenes lett. Én valahogy kevésbé tudom értékelni az ilyen un. „letisztult” stílust. Aztán persze jött ennél is rosszabb, mert az építmények rondákká, a bútorok kényelmetlenné és csúnyákká váltak. De a XXI. század sem biztat sok jóval. Ezt az elméletemet támasztotta alá a Pedralbes palotában megrendezett spanyol kerámia és díszítőművészeti kiállítás is. A tárgyak a XIII. századtól a XXI. századig kerültek kiválogatásra és bevallom, hogy az állandó kiállításon remek falicsempéket, edényeket és bútorokat láttunk, de az időszakos kiállítás tárgyai megdöbbentettek. Persze biztos bennem van a hiba, ha nem tudom értékelni a kerámiának tűnő anyagokat is felhasználó művész által a plafonra felfüggesztett néhány bugyit, melltartót és gatyát, s nem igazán találtam el, hogy ezeknek a förmedvényeknek miért adott latin neveket. Vagy miért nevezzük díszítő művészetbe tartozó tárgynak az olyan széket, amin arra kényszerítik az egész nap asztal felé görnyedő embereket, hogy derékfájással menjenek haza. Mert a szépséget nem kérem számon, de akkor legalább a célszerűséget és egészséget támogató vagy elősegítő formát kellene annak helyébe léptetni.

Gaudinak nem kizárólag az épületekről volt elképzelése és egyedi megközelítése. Olyan városi parkot készített – Güell park - amelyben megmaradtak a fák, a bokrok és virágok, de a teraszokat oszlopcsarnokok fölé helyezte, a lépcsőket mozaikból kirakott állatokkal díszítette, a parkokhoz tartozó építményeket pedig meseházakká varázsolta. Érezze magát ott jól gyerek és felnőtt, ha belépett a zöld környezetbe és szeretne a nem éppen Gaudi által tervezett házakból kijőve felüdülést találni.

Vannak bizony Barcelonában is a XX. századra oly jellemző és a világ modern nagyvárosait ellepő panelházak tömegesen. Tehát nem az egész város Gaudi és számos kortársa magas művészetét tükrözi, de az átlagnál mindenképpen több a szép és élhető épület, gondosabban díszitett utca, megtervezett járdakövekkel kirakott út és nagyon gyalogosbarát a közlekedés is. Ez a környezet még az ultramodern épületekre is jó hatással van, mert az alkotók a lehetőségeikhez képest igyekeznek alkalmazkodni a meglévő értékekhez.

A legenda szerint 63-ban Pál apostol itt hirdette a kereszténységet. Ilyen előzmények után nem csoda, ha a városban és a környékén is számos kolostor, monostor és apátság épült. Mára ezek egy része eltűnt vagy funkciója megváltozott, de a megmaradtak jellemzően szemléltetik a hajdanvolt katolikus egyház kiemelkedő szerepét spanyol földön. A belvárosi Mezők Szent Pál monostora első templomát a X. században éptették. A XII.-XIII. században kialakult és mai is látogatható kolostor a román kori építeszet egyik legjelesebb példája. Ottjártunkkor éppen felújítás miatt zárva volt. Még három másik kolostor is van a városban, de jelenleg ebből csak az egyik szolgálja a szegény klarissza rendet. A Pedralbes kolostor XIV. században épült kerengője ma is a béke szigetét szimbolizálja. A kolostor néhány szobája és közösségi helyiségei a nagyközönség előtt is nyitva állnak, bennük vallásos tárgyú szobrokkal, képekkel és könyvekkel. A régi, alacsony cellákba csak kívülről lehet bekukkantani, de onnan is megállapíthattuk, hogy a miniatűr szobácskákba az ágyon és az imádkozó sarkon kívül semmi más nem fért el, az esetleges személyes tárgyaikat és ruháikat a falba beépített két polcra tehették az apácák. A kerengője kicsi szökőkutat, szobrot, néhány fát és medencét vesz körül, de az egy emeletes karcsú oszlopsorok lenyűgözőek. Monserrat Barcelonától északra 50 kilométerre fekszik. Barcelonából a turisták is könnyedén megközelíthetik, mivel helyi érdekű vonattal vagy távolsági busszal és fogaskerekűvel, fűggővasúttal egy-másfél óra alatt elérhető. A síkságból kiemelkedő 1241 méter magas hegy a ténylegesnél nagyobbnak és vadabbnak tűnik, de ennek ellenére vonzó természeti szépség. A hegy az erozió és a szél alakította fantasztikus formájú szikláival régóta vonzotta az embereket. A legenda szerint a kora középkorban remeték lakták a víz által kivájt barlangjait, a hozzájuk köthető csodás történetek hatására a „Gonosz szurdok” elején 725 m-es magasságban épült meg - Santiago de Compostela után – Spanyolország második legjelentősebb búcsújáró helye. A kolostort a IX. században a csodatévő fekete Mária szobor tiszteletére emelték. A legenda szerint a szobrot még az evangelista Szent Lukács készítette, és Szent Péter vagy Szent Jakab ajándékozta a barcelonai püspöknek. A mórok támadása elől elrejtették és csak 880-ban a legeltető pásztorok találták meg.

Kezdetben apácazárda volt, amit a X. századtól a bencések vettek át és azt kibővítették. A XIV. századtól független apátság a XV. századtól már saját nyomdával rendelkezett. Európai híre elterjedésében az észak-európai írók játszottak döntő szerepet. Goethe különösen nagy csodálója volt a kolostornak, szerinte egy igazi férfinek élete során mindenképpen el kell vinnie Monserrátba a feleségét, tehát a párom igazi férj még Goethe értékelése szerint is. A csodálatos épületek döntő részét azonban Napóleon csapatai 1811-ben lerombolták, kincsei egy részét széthordták. Ezért a mai látogató csak a megmaradt két gótikus kolostori szárnyat nézheti meg kívülről. A többi épület a XIX. század végén, vagy a XX. század elején neves katalán építészek közreműködésével, vagy a régi megmaradt részek átépítésével készült. A Bazilikában eredeti (de csak a XII. vagy XIII. századi) a Fekete Madonna-kegyszobor fantasztikus aranyozott ezüst fülkében. Az írott források szerint a XV. századtól van a kolostornak fiúkórusa. A mai 50 fős kórus tagjai (10-14 éves fiúk) naponta a kötelező óráikon kívül minden szabadidejüket a zenének szentelik. Naponta háromszor vesznek részt a misén és egy órakor rövid koncertet adnak a látogatók tiszteletére. A kolostort jelenleg 48 szerzetes lakja.

A magaslaton helyet kaptak a zarándokok és turisták fogadására alkalmas szállások, szállodák, éttermek és egy múzeum, ami nem kizárólag vallási tárgyú képeket, szobrokat mutat be, hanem betekintést enged a hosszú évszázadok katalán művészeinek munkáiba is. Ebből kiderült, hogy az utóbbi századokban sokkal nagyobb hatást gyakorolt rájuk a francia festészet és szobrászat mint a spanyol. Ez a kiállítás is remek volt. A hegyen számos további, a megközelítést illetően különböző nehézségi fokú zarándokhely van. Az időnk rövidsége miatt ide nem tudtunk elmenni, de fűggővasúttal felmentünk a hegy legmagasabb pontjára. Frenetikus kilátás nyílt a völgyre és az alatta meghúzódó apátságra.

Természetesen ennél sokkal többet láttunk, tapasztaltunk, de a beszámolóba ennyi fért bele. A beszámoló melléklete még a 188 darab fénykép és a közel három óra filmanyag, amiből egy másfél órás vágott filmet szeretnénk készíteni. Ezzel az anyaggal az idő múlása ellenére is sikerül ébren tartani a legfontosabb élményeket, benyomásokat. Ha Barcelonába szeretnél menni, legyen jó cipőd, edzett lábad, nagy érdeklődésed és sok pénzed. A többit már a város megteszi, ha elkerülöd a szokásos turistacsapdákat. Köszönöm, hogy időt szenteltél az élménybeszámoló elolvasására.



PSzJ


Könyvajánló az úthoz a Dagály utcai könyvtár állományából

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség