Varró István: Szende Pál (1879-1934)

2011-05-17 13:51:32

Forrás: Századunk 9. 1934. 9. kötet p. 330-341. Részletek.

Szende Pál Nyirbátorban, 1879 február 7-én született. Atyja községi orvos volt, anyja jómódú földbirtokoscsalád leánya. Az apa, aki a bécsi egyetemen tanult és jó szakember hírében állott, éleseszű, művelt, nagylátókörű ember volt, fínom zenei érzékkel, amelyet gyermekei örököltek. Az apa már korán érdeklődést keltett a három testvérben a világ dolgai iránt. A családi asztalnál gondosan megbeszélte velük a nevezetesebb eseményeket, mindent megmagyarázott nekik, ami fontos szóbekerült. A könnyedebb természetü atya mellett az erélyesebb édesanya szoktatta fegyelemre a gyermekeket. Ezt a fegyelmezettséget Szende az élet minden viszontagsága közt megőrizte. Hozzátartozói szerint Szende anyai ágon örökölhette az olthatatlan tudásszomjat, az ambiciót, a vasszorgalmat és páratlan emlékezőtehetségét, amely mindenkit megkapott, aki vele érintkezésbe került. Mindabból, amit valaha tanult, tapasztalt, olvasott, látott vagy hallott, semmi sem ment nála veszendőbe.

Rendkívüli szellemi képességei már gyermekkorában megnyilvánultak. A középiskola felsőosztályait a nyiregyházai evangélikus gimnáziumban végezte. Egész idő alatt az iskola legkiválóbb növendéke volt. Már korán megmutatkozott beható érdeklődése későbbi kedves tudománya, a történelem iránt. Nyolcadikos gimnázista korában pályadíjat nyer két történelmi tárgyú dolgozatával. Az egyébként száraz hangú Értesítő bírálata valósággal lelkesen méltatja «a 432 elég sűrű oldal terjedelmű» István az államalapító című nyertes pályaművét.

A fiát legjobban ismerő apa családi körben ismételten kivételes jövőt jósolt fiának. Élete felfelé ívelő pályáját azonban meg nem érhette, mert már 1904-ben, 57 éves korában meghalt.

1896-ban, az impresszionáló ezredéves ünnepek évében kerül fel a budapesti egyetem jogi karára. Közvetlen benső kapcsolatba jut anyai nagybátyjával, Acsády Ignáccal, korának egyik legkiválóbb magyar historikusával…

Az egyetemen mint már a középiskolában a legelsők közt találjuk. Oly hamar végezte tanulmányait, amint csak lehetett, minden vizsgáját kitüntetéssel állta meg. Szó volt róla, hogy az összes iskoláin végig színjeles diákot királyi gyűrűvel avassák doktorrá. Csakhogy erre sorrendi okokból esetleg évekig kellett volna várnia. Nem volt hozzá türelme; mielőbb meg akarta szerezni az ügyvédi oklevelet, hogy a maga lábára állhasson.

Következett a patvaristáskodás, közben az önkéntesi esztendő a vártüzéreknél (1901-2) és az ügyvédi vizsga (1904).

Az ügyvédjelölti és ügyvédi évek komoly jogászi tanulmányok ideje voltak számára. Emellett azonban maradt alkalma a történelmi és társadalomtudományi továbbművelődésre is. Idejét ugyanis kezdettől fogva a leggondosabb ökonomiával tudta beosztani. A pontosan letett ügyvédi vizsga után pár évi fiskáliskodás következik. Akad is egy-egy ügyfele. Mivel azonban kliensszerzéshez se természete, se kedve, ügyvédi gyakorlata mindvégig főleg ingyen jogsegélyből áll ki. Kiemelkedő pontja ügyvédkedésének az ügyvédi kamara egy közgyűlésén elhangzott elvi jelentőségű előadás volt, amely sok kartársára mély hatást tett. Szerény keresetének javarésze jelölteknek az ügyvédi vizsgára való előkészítéséből, írói honoráriumokból tevődik össze. Ezeket napilapoktól kapja, már 1898 óta írni szokott szociálpolitikai és jogi tárgyú cikkeiért. Belső dolgozó társa volt az 1898-ban megindult Magyar Közgazdasági Lexikonnak is.

1905-ben került közelebbi kapcsolatba a Huszadik Század körével, nevezetesen az akkor még gr. Andrássy Gyula elnöklete alatt álló és ellentétes irányokat magában foglaló Társadalomtudományi Társaság haladó szárnyával, főleg Jászi Oszkárral. Ez a kapcsolat hamar mélységes barátsággá izmosodott, amely csorbítatlanul fennállott Szende haláláig. E kapcsolat első látható megnyilvánulásai Szendének, a TT. szemléjében gyors egymásutánban napvilágot látó tanulmányai, cikkei. Első nagyobb műve Önálló vámterület és osztályharc címen 1906 elején jelenik meg. (XX. Század 7. évf. I. 4-6. sz.) Ezt nyomon követi Önálló vámterület és az osztályok erőviszonyai című esszéje (u. o. 7. sz.)…

Mint fentebb érintettem, abban az időben, amikor Szende és még egy-két lelkes fiatal erő belekapcsolódott volt a Társadalomtudományi Társaság munkásságába, annak helyzete válságos volt. A tagok egy részének elfogulatlan szociológiai kutatásvágya, a tudománnyal való tárgyilagos törődése, nem tűrte, belátása és türelme pedig arra nem futotta, hogy a XX. Században és az egyesületben fél évtizeden át legalább névleg egy gyékényen áruló, társadalmi hovatartozás és világnézet tekintetében rendkívül heterogén elemek tovább is együtt maradhattak volna.

Abban az évben, amelyben Szendének első tanulmányai jelennek meg a XX. Században, robbant ki nyíltan a Társtud. Társ. válsága. (Lásd XX. Száz. 1906. aug.) Az össze nem tartozók különválásával jegecesedik ki véglegesen tisztázott programmja, alakul össze személyi szerkezete.

Szendét az újjáalakult körnek hamarosan legmunkásabb vezető tagjai közt találjuk.

A T. T. kebelében akkortájt létrejött Ismeretterjesztő bizottságnak már elnökeként látjuk működni. Az ebből külön egyesületként kialakult Társadalomtudományok Szabadiskolájának egyik legelső és legtevékenyebb szervezője, akinek ebbeli buzgalma mindvégig változatlan marad. A T. T.-nak kezdettől fogva legreprezentativabb előadója. A klasszikus értelemben vett szónoki tehetséget már kicsiszoltan hozta magával.

A T. T. ,a berlini Vereinigung für Staatswissenschaftliche Fortbildung magyarországi tanulmányútja alkalmával felolvasó ülést tartott. Ennek tárgya Szende Pál Über die staatsrechtlichen Verhältnisse Ungarns című tanulmánya volt. Szende a nagyszámú tudós német vendég előtt reális képét adta az osztrák-magyar viszonynak, «élénk színekkel rajzolta meg a pártéleten belül az egyes osztályok és csoportok... álláspontját; végül a várható fejlődési tendenciákat állapította meg az alkotmányjogi kérdésekben». (XX. Száz. 1909. I. 529. 1.)

A külföldi hallgatóság, amelynek számára az előadottak nem ismert összefüggéseket mutattak és reális szociológiai távlatokat nyitottak meg, valósággal fascinálva volt. A vendégek nevében Prof. Bernhard Harms (a kieli Weltwirtschaftliches Institut későbbi igazgatója) köszönte meg a tanulságokat és arról elmélkedve, hogy minő jelentősége van a szociológiának a társadalmi fejlődés szempontjából, «magyar kollégáit arra buzdította, hogy ne elégedjenek meg a pusztán elméleti tevékenységgel, hanem igyekezzenek eszméiket a legszélesebb körökben is elhinteni». (U. o.)

A külföldi tekintélyes vendégek mellé díszkíséretként kivezényelt hivatalos személyiség az előzmények ellensúlyozásaként azt találta szükségesnek előttük félreértések elkerülése végett hangsúlyozni, hogy «a magyar nép még sokkal alacsonyabb fokon áll, semmint tudományos eszmékkel lehetne ráhatni s így még soká az agitátorok számára kedvező talaj marad.» (U.o. 530. l.)…

Az 1900-as évek adóreformját aligha vetkőztethette le valaki annyira, kevesen taglalták oly kausztikus társadalmi igaztörekvéssel, mint ő. A bonyolult problématömeghez való történeti és közgazdasági nekikészülésének éveken át sok jelével találkozunk; nemcsak ujságcikkeiben, kritikáiban, előadásaiban, vitáiban, hanem részlettanulmányaiban is…

A magyar adórendszer igazságtalanságai című kis munkájában, amely voltaképpen egy előadássorozatának legrögzítése, már áttekintő vázlatát kapjuk összes magyar adószociológiai vezérgondolatainak…

Adótanulmányaival párhuzamosan korának aktuális, nagyhorderejű jogszociológiai kérdései is foglalkoztatták…

Jogszociológiai tanulmányai során nem szabad megfeledkezni A magyar ügyvédség válsága címen megjelent tanulmányáról sem (XX. Száz. 13. évf. 25. köt. 29-43. és 194-206. old.), amely egyike a legfigyelemreméltóbb e tárgyú magyar monografiáknak. Megrajzolja benne, mi «az ügyvédnek szerepe az osztályállamban», bemutatja a magyar ügyvédség mai szükségszerű kialakulását; megokolja, miért zsúfolódott túl e pálya. Megformálja a «feudális» és «merkantil» ügyvéd csupa-élet alakját, elénktárja az ügyvédi proletariátus szükségszerűségét. Ismerteti ugyanazokat a javaslatokat és próbálkozásokat is, amelyek az ügyvédség bajainak orvoslására felmerültek, de egyben hangsúlyozza, hogy «az ügyvédség túlzsúfoltsága gazdasági és szociális hatóokok következménye lévén, csakis Magyarország politikai és gazdasági szervezetének gyökeres átalakulásával fog megszünni».

Akik Szendét, körét és korát, mert időben vagy térben távol álltak tőle, nem ismerik, azoknak szemetszúrhat állandó prófétai komorságú elégedetlensége viszonyokkal, berendezésekkel. De téved, aki azt hinné, hogy személyes bántódottság, nagyratörés zsörtölődtette, vagy társadalmi ressentiment-tól nem találta helyét napjainak adottságai közt. Aki belelátott élete szövevényébe és figyelte rúgóit, tanuskodhatik hogy ennek az optimista, derűs léleknek, ennek a magánéletben Diogenesznek, ennek — és itt ez is fontos — a biztos fellépésű, jó megjelenésű, nyelvében, érintkezési formáiban kifogástalan magyarnak szűnni nem akaró elégedetlensége, változásra vágyása csak emberszeretetéből fakadhatott.

Szende nemcsak kutató, feltáró, nemcsak tanító, hanem politikus is volt. Vagyis: nemcsak az érdekelte, hogy mi van és hogyan lett, hanem az is, hogy az ő elgondolása és jobbra vágyakozó elvbarátai elgondolása szerint mi miként kellene, hogy legyen. Minden kutatása újból csak egy pontra tereli. Oda, hogy „Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik”

Tudományos meggyőződésének valóraváltása érdekében gyakorlati lehetőségekhez, valami olyanokhoz kívánt kapcsolódni, amikről úgy gondolta, hogy az ország nagy többségét, széles rétegeit közelebb juttathatják a boldogulás lehetőségeihez. Sokszor hangoztatott felfogása volt, hogy a széles tömegek felemeléséhez kell, hogy előbb a polgárság érjen ki jelentéktelen amorf állapotából, a nyugateurópai demokrácia értelmében vett függetlenebb, ellenállásra képesebb osztállyá.

Az 1900-as évek derekán a magyar szabadkőmívesség egy részében némi demokratikus jellegű megmozdulás tapasztalható. Ebbe a Társadalomtudományi Társaság nehány vezetője, Szende Pállal együtt belekapcsolódik. Az az elgondolásuk, hogy az itt tömörült függetlenebb és magasabb értelmi színvonalú polgárság a tudományos meggyőzés erejével jobban megközelíthető lesz, mint a merőben szervezetlen állapotában. Propagatív működésének talán lett is volna eredménye, ha az intézmény aktivitása voltakép már a háború kezdetével meg nem szűnik.

Ezidőtájt ismerkedik meg Sándor Pál országgyűlési képviselővel, a nehány évvel előzőleg létrejött harcos polgári testület, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés elnökével. A két embert ugyan a világnézeti kérdések egész sora választotta el egymástól, de Szende becsülte Sándor Pál egyenességét, közügyekbeli erkölcsi bátorságát, ezt a nem mindennapos tulajdonságot, Sándor viszont értékelte Szende sokoldalúságát, szakismereteit, szónoki képességét, puritán jellemét. 1908-ban Sándor Pál Szendét az OMKE főtitkári székébe hívja meg. Szende elfogadta ezt az állást és a harctéren töltött idejét leszámítva, tíz évig lelkiismeretesen töltötte be. Az OMKE-t az akkori erősen kereskedelemellenes időkben harcias irányú szervezetté formálta…

A mozgósítás napján bevonul mint tartalékos vártüzértiszt, résztvesz a keletgaliciai véres harcokban; Przemyslből az erőd bekerítése előtt néhány órával csodával határos véletlen folytán kerül ki. Az OMKE, melynek szüksége volt munkaerejére, felmentését kéri és így jut vissza a fővárosba, ahol a háborús gazdálkodással kapcsolatban fokozott és megnehezült érdekképviseleti munkába merül.

1918 őszén volt Szende OMKE-beli működésének tízéves fordulója, amely alkalomból a kereskedővilág melegen ünnepelte. A háború utolsó éveiben Szende már feszélyezve érezte magát állásában. Lelkiismeretesen végezte munkáját, de mindjobban belekerült a politikai életbe és pedig olyan irányban, amelyben az egyesülete nem követhette. A válságos időben azonban nem akarta cserbenhagyni azokat, akikkel és akikért egy évtizeden át munkálkodott s anélkül, hogy politikai meggyőződése terén engedményt tett volna. hivataloskodása végéig megvédte megbízói érdekeit. Az októberi forradalom elsodorta Szendét hivatali asztalától a politkai forgatag közepébe.

1917-ben, amikor Justh Gyula halálával Károlyi Mihály gr. lett a baloldali ellenzék vezére, Jászi, Vámbéry Rusztem és Szende megalapítják a polgári radikális pártot, amely anélkül, hogy valaha is képviselethez jutott volna a parlamentben, résztvett a baloldal politikai mozgalmaiban. Csatlakozott Károlyi akciójához, amely a háború gyors befejezését, a titkos választójogot és a földreformot sürgette. Az összeomlást megelőző időben Jászival és Kunfival együtt Szende volt a Károlyi által vezetett mozgalomnak egyik legbuzgóbb munkatársa. Károlyi és Szende közt meleg barátság fejlődött ki, amely megmaradt akkor is, amikor később, az emigrációban politikai útjaik különváltak.

A Nemzeti Tanácsnak Szende egyik vezető tagja volt; 1918 október 31-én államtitkári címmel a pénzügyminisztérium élére kerül, november 25-én pénzügyminisztere lesz a Károlyi-kormánynak. Szende csak négy hónapig állott a minisztérium élén, az összeomlás legviharosabb szakában. Hogy elméleti és gyakorlati gazdaságpolitikai felkészültsége és alkotáskészsége mellett maradandó alkotásokra nem jutott ideje, hogy két legfontosabb programmpontját: a földreform finanszirozását és egy átfogó demokratikus adóreformot, nem valósíthatta meg, nem rajta múlott. Tervezett adóreformja ellen, bár nem öntötte konkrét formába, ellenségei azzal a hamisan értelmezett mondásával agitáltak, hogy «olyan adókat fog kivetni, amilyeneket a világ még nem látott.»

Szende az októberi kormányoknak politikailag is egyik legjelentősebb tagja volt. Jászival együtt középen állott a polgári jobbszárny és a szelső baloldali törekvések közt. Többízben került összeütközésbe szertelen baloldali követelések miatt. Ilyenek folytán adta be végül lemondását. Erről a minisztertanács lett volna hivatott dönteni, amelyen Károlyi elnök bejelentette a Vix-jegyzék megérkezését, ami aztán az egész kormány lemondására vezetett. A Berinkey-kormány távozása után Károlyi Kunfit szólította fel, hogy tiszta szocialista kormányt alakítson, avval a programmal, hogy a Vix-féle jegyzékben foglalt kívánságokat visszautasítsa. Kunfi felkérte Szendét, hogy mint egyetlen polgári miniszter, vállalja tovább is a pénzügyi tárcát. Szende nem vállalta. Nem mintha egy szociáldemokrata irányú pénzügyi politikát nem lett volna hajlandó vállalni, hanem azért nem, mert látta, hogy az antant magatartása és a jobboldali pártok szabotáló politikája folytán, amely a kormány őszinte demokratikus törekvéseivel ellentétben, még a letartóztatott Kun Bélát és társait is pártfogásába vette, az ügyek olyan szélsőséges irányba fognak terelődni, amellyel közösséget nem vállalhat. Lemondása után néhány héttel, 1919 májusában elhagyta az országot, mert tisztában volt vele, hogy Kun Béla diktatúrájával szemben tehetetlen. Még semleges magatartásával sem akart olyan látszatot kelteni, mintha a kommunista politikával bármiben is egyetértett volna. Később az emigrációban állandóan támadta a kommunizmust. Az volt a meggyőződése, hogy a világszerte folyó kommunista agitáció, amely rövid ideig diadalmaskodott, nemcsak hogy Magyarországon buktatta meg a feltörekvő demokráciát, de a világ minden államában a fasizmusnál is nagyobb mértékben ártott a demokratikus fejlődésnek.

Az országból való távozása után Bécsben telepedett meg és emigrációja első éveit lázas tanulással töltötte. Megtanult annyira németül, hogy cikkeit hovatovább maga tudta németül megírni, hogy előadásait külön készülés nélkül hibátlan német nyelven tarthatta. Ugyanekkor rendszeres matematikai és fizikai tanulmányokat folytatott.

Érdeklődése mélységének és szelleme rugalmasságának példátlan bizonyságát adja az elméleti fizika egyik legérdekesebb új problémakörébe, a relativitás elméletbe való szokatlanul mély behatolása. Teljesen távol esik tőle, de annyira fascinálja, hogy a kedveért újra kezd mathematikát tanulni, megtanulja a vektor- és tenzor számítást, teljesen megérti az új elméletet, tudománytörténeti és ismeretelméleti kutatásokat végez, hogy meg tudja állapítani az új elmélet helyét és jelentőségét. A «Nyugat» 1922. jan. 16. számában Az Einstein-féle elmélet történeti jelentősége címmel közölt tanulmánya ennek az elmélyedésnek a gyümölcse…

Lassanként belekapcsolódott az emigrációs életbe, csatlakozott a szociáldemokraták Világosság-csoportjához. Belépett az osztrák szociáldemokrata pártba és szoros érintkezést tartott fenn annak szellemi vezéreivel. Régibb keletű barátság fűzte Rudolf Goldscheidhoz, a bécsi Társadalomtudományi társaság tudós elnökéhez, aki vendégszerető új otthont biztosított neki. Goldscheid háza találkozóhelye volt az osztrák és külföldi baloldali, intellektuális kiválóságoknak. Itt szövődött barátsága Renner volt kancellárhoz, Seitz polgármesterhez, Otto Bauerhez, akinek meghívására az Arbeiterzeitung munkatársa lett. Hogy kenyerét megkeresse, ismét a zsurnalisztikára adta magát. Állandó munkatársa lett a Leipziger Volkszeitungnak, a legtekintélyesebb német munkásujságnak és több külföldi napilapnak.

1925-től kezdve minden évben megfordult Párisban. Eleinte minden évnek felét töltötte künn, majd rövidebbre szabta ottartózkodását. Megtanult vaskitartással annyira franciául, hogy könnyedén tarthatott rendszeres előadásokat a Collège libre des sciences sociales-ban, amelynek tanárául meg hívták. Résztvett a párisi Emberi Jogok Ligájának tevékenységében is. Tagja volt a párisi XIV. kerületi szocialista pártszervezetnek, ahol ugyancsak tartott előadásokat. Megismerkedett és állandó érintkezést tartott fenn a francia szocialista párt vezető embereivel, többek között Léon Blum-mal, Brack-al, Longuet-val és Renaudel-lel. A ligában Basch professzorral és Aulard-al, a történetíróval. Kedves vendégként látta őt mme Meunard-Dorian, akinek szalonja találkozó helye volt az egész világ baloldali vezető politikusainak, tudósainak, emigránsainak. Mme. Meunard-Dorian 1929-ben bekövetkezett haláláig minden baloldali mozgalomban tevékeny részt vett. Állandó látogatói voltak: Briand, Herriot, Branting, Vandervelde, Breitscheid, Einstein, Nitti, Károlyi Mihály és sokan mások. Itt ismerkedett meg Szende a világ baloldali vezető politikusaival.

Szende Párisból, Londonból, Németországból, ahol gyakran tartott előadást, mindig örömmel tért vissza Bécsbe. Ott mindig legjobban érezte magát. Amikor azonban a német politikai változások hatása alatt az osztrák politikai egyensúly is ingadozni kezdett, bécsi tartózkodása állandó izgalommá vált. Ezek az izgalmak aláásták 1928-ban megrendült egészségét, amelyet szigorú életmóddal és páratlan eréllyel gyakorolt mértékletességgel sikerült hat éven át megőriznie.

A bécsi forradalom után átköltözött Csehszlovákiába. Masaryk elnök, aki még a háború előttről jól ismerte, kitűntetően meleg fogadtatásban részesítette. Többször volt nála kihallgatáson. Mintegy tíz éve Jászival együtt magához kérette az elnök és közölte velük azokat a feltételeket, amelyek mellett a cseh kormány a magyar határ reviziójáról tárgyalni hajlandó volna. Ugyanakkor tárgyaltak ebben a kérdésben Benes-sel is. Jászi és Szende ezekről a tárgyalásokról sohasem nyilatkoztak a nyilvánosság előtt, mert a határreviziónak olyan belpolitikai feltételei voltak, amelyeknek teljesítése az akkori magyar politikai lehetőségek keretein belül elképzelhetetlennek tűnt. Ettől fogva gyakran érintkezett Benes-sel és helyettesével, Krofta miniszterrel.

Rövid csehszlovákiai tartózkodás után Szende ez év májusában Prágában súlyosan megbetegedett. Pár hét múlva látszólag felépült, de betegsége, amely már régebbi keletű volt, oly súlyos rombolásokat okozott szervezetében, amelyek ellenállóképességét megtörték. Júniusban a romániai Szinérváraljára utazott anyjához és testvérhúgához, ahol teljes nyugalomban élt és jól is érezte magát.

Utolsó heteit jövőbeli munkaterveinek kigondolásával töltette. Hozzáfogott még a cseh nyelv megtanulásához is, mert szüksége lett volna rá, úgy vélte, csehországi tartózkodásában. Egy váratlanul megismétlődött szívroham július 15-én hirtelen véget vetett életének.

Varró István