FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Központi Könyvtár » Szociológiai Gyűjtemény » Évfordulók » Szende Pál

Szende Pál: A sztrájk és a magyar törvényhozás

2012-04-12 11:08:50

527

I.

Alig van egy-kettő a szociálpolitika kérdései közül, mely annyira az érdeklődés homlokterében állana, mint a sztrájk. Sőt aktualitása és érdekessége napról-napra növekedik, mert egyre-másra merülnek föl oly jelenségek, melyek a proletariátus folyton izmosodó erejéről tesznek tanuságot. A szervezett munkások száma elérte a 150.000-t, évek óta fenyegeti a haza tulajdonosait a mezőgazdasági sztrájk réme; vasuti sztrájk és passzív rezisztencia már polgárjogot nyert a magyar ember szótárában, a vidéki városok egymásután arra virradnak, hogy kiütött az általános sztrájk, szóval a veszély itt van a kapuk előtt s lehet bátran körülhordani az országban a véres kardot, mint hatszáz évvel ezelőtt a nemzeti veszedelemnek idején. Minthogy a sztrájk a munkásságnak az uralkodó osztálylyal vívott harcában leghatékonyabb gazdasági fegyvere, arra irányul minden „komoly” tudósnak és szociálpolitikusnak törekvése, mint lehetne a munkásság kezéből ezen fegyvert legkönnyebben kicsavarni vagy legalább hasznavehetetlenné tenni. Az uszítók kórusából fenyegető hangok és alázatosan kérő fohászok repülnek a kormány felé, lépjen már végre erélyesen föl a „sztrájkmánia” ellen s a kormányban és törvényhozásban meg is van a hajlandóság ily értelmű törvény alkotására. Más oldalról nem hiányoznak olyanok sem, kik, mint Ágoston Péter oly törvényt sürgetnek, mely a teljes sztrájkszabadságot biztosítsa. Viszont mások ugy vélik, hogy ily radikális intéz-

528

kedésre szükség nincs, csak a kirivóbb visszaéléseket kell megszüntetni, mert a jelenlegi törvények bizonyos módosítások mellett kellő alapot nyujtanak a. munkásság érdekeinek megóvására. A kérdés mai állása szerint tehát annak sulypontja a sztrájk törvénybeli szabályozásában rejlik s jelen értekezés tárgya a sztrájk és törvényhozás közötti viszony minden oldalról való megvizsgálása.

Ezen problémát1 három szempontból lehet vizsgálat tárgyává tenni:

  1. Mily álláspontot foglal el a mai tételes törvényhozás a sztrájkokkal szemben?
  2. Mily hatás várható a jövőben egy sztrájktörvénytől?
  3. Mily szerepe van Magyarországon a sztrájk szabályozása körül a törvényhozáson kivül álló jogforrásoknak (rendelet statutum)?

A tételes törvények szempontjából különbséget kell tennünk ipari és mezőgazdasági munkások között. Különböztetnünk kell továbbá oly sztrájk között, mely nem jár a szerződési kötelezettség megsértésével s olyan között, mely a sértést maga után vonja. Sztrájk alatt természetesen annak legáltalánosabban elfogadott fogalmát értjük, tudniillik bérmunkások munkabeszüntetését kedvezőbb munkaföltételek elérése, avagy gazdasági és politikai helyzetük javitása végett.

Az ipari munkások tekintetében kétséget nem szenved, hogy a szerződésszegéssel járó sztrájk tilos és azonfölül büntetendő. Az ipar-törvény 159. § szerint azon segédet vagy gyári munkást, ki munkájából jogtalanul kilép, az iparhatóság visszahozathatja, kötelessége teljesítésére szoríthatja és meg is büntetheti. Ezen intézkedés annál sulyosabban esik a latba, mert a sztrájkok sikerét főleg a munka meglepetésszerű beszűntetése dönti el, ez pedig többnyire szerződésszegéssel jár.

Nem ily világos a jogállapot azon sztrájkok tekintetében, melyek nem vonják maguk után az elvállalt szerződési kötelezettség megszegését. Az ipartörvény 162. §-a érvénytelennek nyilvánítja a munkások összebeszéléseit és egyezményeit, melyeknek az a céljuk, hogy a munkaadóktól jobb munkaföltételeket csikarjanak ki. Minthogy ezen törvényszakasz büntető intézkedést nem tartalmaz, sokan² azon nézetre helyezkedtek, hogy a szerződésszegéssel nem járó sztrájkot a törvény elismeri, illetőleg nem tilalmazza, s csak a magánjogi érvényességet és a bírói jogsegélyt vonja meg tőle.

Ezen nézet azonban kettős irányban téves. Mihelyt a törvény valamit érvénytelennek nyilvánít, azt egyuttal tilalmazza is, különben nem volna intézkedésének semmi értelme. A különbség csak az, hogy ilyenkor a tilalom megszegésének csak magánjogi hátrányait állapítja meg, míg más esetekben még büntetőjogi következményeket is állít föl.

1. Jelen értekezés kiegészítése és szabatosabb formulázása azon fölszólalásnak, melyet a Magyar Jogászegyletben a sztrájk jogalapjáról folyó vitában 1907 május havában tartottam.

2. Köztük Papp Dávid és Ferenczi Imre is, jogászegyleti fölszólalásaikban.

529

A különbség tehát nem minőségi, hanem csupán mennyiségi, amint a 162. § sem különböztet aszerint, hogy az összebeszélés szerződésszegéssel jár-e vagy nem. A tényleges életben még ez a mennyiségi különbség is a minimumra redukálódik, mert a szerződésszegéssel járó sztrájkot a törvény bünteti ugyan s mégis mit látunk? A legritkább esetben történik meg, nagyméretű sztrájkoknál pedig teljesen ki van zárva, hogy a sztrájkoló munkásokat megbüntessék, vagy hogy a munkaadóhoz visszavezessék. Teljesen azonos tehát az ipari sztrájkok elbírálása, akár történt szerződésszegés, akár nem. Az első esetben van ugyan törvénybeli büntetés, de nem lehet alkalmazni, a másik esetben nincs büntetés törvényileg előírva, tehát ezért nem alkalmazható, — tény azonban az, hogy a sztrájk mindkét alakjában törvényellenes. Értekezésem további folyamán reá fogok mutatni, hogy a sztrájkszabadság kérdése egyuttal az egyesülési és gyülekezési szabadság kérdése is, ezzel együtt áll vagy bukik. Alapelv a közigazgatási jogban, hogy egyesületet alapitani és gyűlést tartani csak a törvényben meghatározott célokra lehet, — s semmiesetre sem oly eredmény létrehozása, melyet a törvény érvénytelennek nyilvánít. Tehát midőn a belügyminiszter valamely szakegyletnek nem engedi meg a sztrájkrendezés jogát, vagy pedig egy vidéki szolgabírócska nem veszi tudomásul oly gyűlés bejelentését, melyen a munkabeszüntetésről tanácskoznak, tulajdonképpen a tételes jog alapján állanak, mert az ipartörvény által tilalmazott dolgokról van szó. Nem akarok most azon perfidiával foglalkozni, hogy a kormány egymás után hagyja jóvá a munkaadók egyesületeinek alapszabályait, melyekben a kizárás rendezésének a lehetősége is benne foglaltatik; csupán azokkal szemben, kik az ipartörvény 162. §-ában valamely modern intézkedést, a sztrájkszabadság elismerését látják, óhajtottam kimutatni, hogy ezen törvényszakasz tökéletesen elegendő alapot nyujt mindennemű sztrájkmozgalom elfojtására.

De meg kell cáfolnunk azon állítást is, mintha a szerződésszegés nélküli sztrájk nem volna büntetendő. Ezt csupán akkor állíthatjuk, ha az ipartörvényből csak a 162. §-t olvassuk el. De már a 164. § kimondja, hogy aki ezen összebeszélések és egyezmények létesítése, terjesztése vagy foganatosítása céljából a munkaadókat vagy munkásokat szabad akaratuk érvényesítésében fenyegetés vagy testi bántalmazás által akadályozza vagy akadályozni törekszik, elzárással és pénzbüntetéssel büntetendő. Aki a közigazgatási hatóságok jogszolgáltatását ismeri, tudja, hogy ezen törvényszakasz alapján minden sztrájkoló munkást meg lehet büntetni. Sőt a törvény még maga ad utmutatást arra nézve, hogy a büntetés a legenyhébb esetre is alkalmaztassék, midőn kimondja, hogy elzárásnak csak akkor van helye, amennyiben a büntetőtörvények szerint sulyosabb büntetés nem alkalmazandó. A büntetőtörvény 177. §-a szerint magánosok elleni erőszak vétségét követi el az, aki a munkabér fölemelése vagy leszállítása végett valamely munkás vagy munkaadó ellen erőszakot követ el, azt szóval vagy tettel bántalmazza vagy erőszakkal fenyegeti. Már ezen az alapon

530

is nagyon kevés kell ahoz, hogy valaki a büntethetőség határát tullépje, az ipartörvény pedig még ennél is kevesebbet kiván. A munkás, ki társának szemrehányást tesz, vagy bármi módon görbe szemmel néz rá, bátran elítélhető ezen szakasz alapján.

Az ipartörvény szerint az iparhatóság, mihelyt a munkabeszüntetésre irányuló összebeszélések tudomására jut, köteles a békéltetési eljárást megindítani. Sokan ezen intézkedésben a sztrájkjog elismerését látják. Ezek azonban szem elől tévesztik, hogy a törvényszakasz nem tesz különbséget, vajjon a sztrájk szerződésszegéssel jár-e vagy nem, holott a törvény az utóbbit minden kétséget kizárólag bünteti.

Sokkal egyszerűbben áll a kérdés a mezőgazdasági munkásokra nézve. Rónai Zoltán figyelmeztetett arra, hogy a mezőgazdasági munkások sztrájkja majdnem mindig szerződésszegéssel jár, mert a mezei munka nem oly folytonos, előre meg nem határozott időre szóló tevékenységet jelent, mint az ipari s a mezőgazdasági munkás kevés kivétellel határozott időre és munkára (nyári munkaévad, aratás, cséplés, vetés stb.) szerződik. Ezen munkának abbanhagyása tehát mindig szerződésszegést jelent. Maradna hátra azon eset, mely az utóbbi időben nagy jelentőségre jutott, t.i. hogy a mezőgazdasági munkások még a munkaidény kezdete előtt összebeszélnek, hogy a munkát csak az általok megállapított föltételek alapján vállalják el. Ezen összebeszélés azonban már nem tekinthető tulajképpeni értelemben vett sztrájknak, mert az összebeszélésnek munkabeszüntetésre kell irányulnia, ezen esetekben pedig a munka meg sem kezdetett.

De a rabszolgatörvény 66. §-a még ezen eshetőségről is gondoskodik, midőn kihágásnak nyilvánítja, ha valaki a gazdasági munkásokat és napszámosokat arra ösztönzi, hogy munkásigazolványokat ne szerezzenek.

A mezei munkások sztrájkjáról az 1898: II. t: c. 62-65. §-ai rendelkeznek s nemcsak az egyes szerződéstszegő munkást sujtják büntetéssel, hanem még azt is, aki résztvesz oly összejövetelen, melynek tárgyát a munkabeszüntetésről való tanácskozás képezi. Hasonló intézkedéseket tartalmaznak az 1898: II. t.-c.-hez fűződő, a vizimunkálatoknál, az ut- és vasutépitéseknél alkalmazott napszámosokról és erdei munkásokról stb. szóló törvények.

Két körülményt kell még itt figyelembe venni. Az első az, hogy a munkások egyesülési és gyülekezési, röviden koalíció joga, mely a sztrájkjog alapföltétele, Magyarországon egyáltalában nem létezik. A második körülmény fontosságát Ágoston Péter emelte ki s ez a hatóság toloncozási jogában áll, t.i. a sztrájkoló munkást, ha nem illetőségi helyén tartózkodik, a közigazgatási hatóság bármikor eltoloncolhatja. Aki az ipari munkások folytonos helyváltoztatását ismeri, tudni fogja, mit jelent ez a jog, mely felér a legsulyosabb kihágási büntetéssel.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a magyar törvények értelmében sztrájkszabadság egyáltalában nincs, a sztrájk a törvény által mindig tilalmazott s kevés kivétellel büntett cselekmény, a kivételnek látszó

531

esetek tekintetében a törvény nagyon könnyen magyarázható a sztrájkszabadság rovására. Betetőzi mindezt a közigazgatási hatóságok sztrájkellenes gyakorlata. Ez utóbbira nézve szintén meg kell jegyezni, hogy az egyesülési és gyűlésezési jog tekintetében a törvényhozás 40 év óta következetesen elutasítja magától azon föladatot, hogy azt törvénybe iktassa s ezen kérdések szabályozását teljesen a kormány és a közigazgatási hatóságok jogkörébe utalja át. Tehát a miniszterium, midőn az egyesülési és gyűlésezési jogot rendeletileg szabályozza, a törvény helyett intézkedik, — mint mondani szokás, törvénypótló hatáskörben jár el.

A föntiek alapján nem érthetünk egyet Ferenczi Imre álláspontjával, ki a sztrájk fogalma alá a bérmunkásoknak csak a koaliciójog alapján jogilag megengedett munkabeszüntetést érti. Ezen a közfölfogástól rendkívül eltérő definíció alapján Magyarországon egyáltalában nem is beszélhetünk sztrájkokról, mert koaliciójog nincs, a sztrájk pedig büntetendő s mindenesetre tilalmazott cselekmény s legföljebb mint már említettük, a munkabeszüntetések egy csekély százalékát lehetne igen enyhe törvénymagyarázat által Ferenczi meghatározása alapján sztrájknak minősíteni. (Folytatjuk.)

***

550

II.

Láttuk tehát, hogy a magyar törvényhozás jelenlegi álláspontja teljesen sztrájkellenes. Ennek dacára a munkáltatók egy jelentékeny csoportja, az agráriusok összes egyesületei az eddigieknél sokkal szigorubb sztrájktörvényeket követelnek. Viszont azon kevesek, kik a kérdést modern szempontból tudják fölfogni és belátják, hogy a koaliciójog és sztrájkszabadság megszorítása csak előmozdítja a sztrájkok gyakoriságát, azt kívánják, hogy hozassék egy uj törvény, mely a sztrájkjogot elismeri s a büntetőjogi következmények kimondását a legszűkebb térre szorítja.

Milyen legyen ezen uj sztrájktörvény, erre nézve nagyjában egyetértek azon alapelvekkel, melyeket Ágoston Péter „A sztrájk jogalapja” című értekezésében kifejtett. A tényleges viszonyokat tekintve azonban nem az a kérdés fontos, milyen legyen, hanem hogy milyen lehet az uj sztrájktörvény s mennyiben várható az, hogy annak rendelkezései a gyakorlati életben alkalmazást nyerjenek? Ezen kérdéssel óhajtok itt kizárólag foglalkozni.

Azon egyedül helyes fölfogás szerint, mely a jogot a gazdasági élet függvényének tekinti, a törvény nem más, mint kifejezője azon hatalmi egyensulynak, mely az egyes társadalmi osztályok között a törvény meghozatalának időpontjában fönnáll. Természetesen, törvényen nem minden jelentéktelen törvényt értünk, hanem csakis olyanokat, melyek a különböző társadalmi osztályok közötti, ugynevezett osztályközi jogviszonyokat szabályoznak. Midőn tehát az alsóbb néposztályok fölött az uralkodó csoport korlátlanul uralkodik, az összes törvények a legridegebb reakció szellemét fogják visszatükröztetni. Mihelyt az alsóbb osztályok erőre kapnak, ezen változás kifejezésre jut azonnal az engedményekben, melyeket a törvényhozás nekik tenni kénytelen. Ha pedig az alsóbb osztályok befolyása állandósul, ugy minden egyes törvény valóságos kompromisszum lesz, megegyezés a különböző társadalmi osztályok között.

551

Ezen általános szabály azonban sok esetben módosulást szenved. Lesz olyan törvény is mely nem hű kifejezője a társadalmi osztályok valóságos erőviszonyainak. Ezek, hogy Nietzschenek egy ismert kifejezését használjam, korszerűtlen — unzeitgemäss — törvények. Korszerűtlen törvény létrejöhet két irányban, t.i. vagy kedvező az alsóbb néposztályok érdekeire nézve, vagy pedig reakciós irányu lesz. Mindkét esetben sorsa az, hogy papíron fog maradni, mert végrehajtani csak oly törvényt lehet, mely megfelel a tényleges osztályközi erőviszonyoknak.

Nézzük röviden azon lehetőségeket, hogy mint jöhetnek létre „korszerűtlen” sztrájktörvények. A proletariátusra nézve kedvező értelemben ez csak momentán befolyások hatása alatt történhetik. Igy lehetséges, hogy valamely tömegtüntetés, nagyarányu sztrájkok lecsillapítása végett fognak hozni egy liberális sztrájktörvényt. Az is megtörténhetik, hogy valamely párt taktikai okokból, hogy ellenfelét falhoz szorítsa, viszi keresztül a törvény meghozatalát. Nincs az sem kizárva, hogy a parlament néhány nagy befolyásu, humánus gondolkozásu tagjának behatása alatt jön létre ily törvény, vagy pedig a munkásosztály pillanatnyi jóindulatának, vagy semlegességének megnyerése végett terjeszt be ily törvényjavaslatot valamely kormány. Ha azonban a munkásosztály hatalmi pozíciója még nem állandó, a rendkívüli körülmények megszűntével a törvényt többé vagy egyáltalában nem hajtják végre, vagy csak az uralkodó osztály érdekében.

Magyarországon igen könnyen elképzelhető ilyen korszerűtlen törvények létrejövetele, azon állandó konfliktus folytán, mely az uralkodó osztályok és a király között fönforog, mely az általános választójog napirendre hozatalát is eredményezte. De amint a királyság által a XVI.—XVIII. században kierőszakolt jobbágyvédő törvények eredménytelenek maradtak, ugyanez volna sorsa most is például egy fölülről kezdeményezett liberális sztrájktörvénynek. Csak ha az ipari és mezőgazdasági munkásság tulnyomó részben szervezve lesz, szűnik meg korszerűtlennek lenni egy oly törvény, mely a sztrájkszabadságot biztosítaná.

Nézeteim megvilágítása céljából említek néhány példát a korszerűtlen törvényekre. Ilyen elsősorban a nemzetiségek egyenjoguságáról szóló törvény. Ez 1868-ban szintén felsőbb nyomás alatt jött létre, de az uralkodó osztály, mely az állami és törvényhatósági közigazgatást teljesen hatalmában tartja, mindeddig meg tudta akadályozni annak végrehajtását. Korszerűtlen törvény a kiegyezésről szóló 1867: XII. t.-c. is, mely az összes közös intézményekben biztositja a paritást Ausztria és Magyarország között. Minthogy azonban Ausztria gazdaságilag sokkal erősebb, a paritás papíron maradt s a közös intézményekben Ausztria tulsulya nyilvánvaló. Egyáltalában korszerűtlen minden törvény, mely alkotmánybiztosítékot tartalmaz, mert azt mutatja, hogy a király tényleges hatalmával a nemesség nem tud kellő ellensulyt szembehelyezni s kénytelen papírkijelentésekkel megelégedni. Jellemző dolog az is, hogy a robotot már 1848-ban eltörölték, mégis az uj cselédtörvény

552

mint nagy vívmányt mondja ki, hogy a robot és ingyenes munka tilos, tehát az 1848-iki törvények nagyhangu kijelentései dacára a nemesség 60 évig képes volt ezen törvény végrehajtását megakadályozni.

Áttérhetünk most az ellenkező esetre, midőn valamely reakciós törvény korszerűtlen, tudniillik nem lehet azért végrehajtani, mert többé nem felel meg az osztályközi erőviszonynak. Az uralkodó osztály legfőbb törekvése a feltörekvő proletariátussal szemben odairányul, hogy minél továbbra halaszsza azon időpontot, mikor a törvényhozásban nekik is résztvételt kell engedni. S bár a gazdasági szervezet, a társadalmi termelés körében a munkásság pozíciója már megerősödött, a törvényhozásból ki lévén zárva, a törvények kizárólag az uralkodó osztály érdekében hozatnak. Sőt ezen osztály, uralmát inogni érezvén, a legkétségbeesettebb eszközökhöz folyamodik annak megszilárdítására s éppen ezen időkben hozza azon törvényeket, melyek az érdekei ellen irányuló cselekményeket a legsulyosabb büntetésekkel sujtják. Ez azonban csak a saját félelmük elaltatására alkalmazott narkotikus eszköz, mert a gyakorlatban ezen törvényeket alkalmazni nem lehet. Igy a sztrájkok büntetése megszűnik végrehajtható lenni, mihelyt a munkásság szervezettsége magas fokot ért el, mert tízezreket nem lehet szerződésszegés miatt lecsukni. Ily korszerűtlen törvény lesz az uj cselédtörvény is, mely a munkabérek emelkedésének akarja utját állni, ez pedig, minthogy a nagyarányu kivándorlás és az ipar — bár lassu — fejlődése következtében a mezőgazdaságban a munkakínálat csökkenése állott be, oly elemi gazdasági folyamat, melyet semminemű büntető intézkedéssel megakadályozni nem lehet. Azonkívül a cselédek szervezkedése is halad napról-napra előre s a törvény embertelen sztrájkbüntetései azon fognak kudarcot vallani, hogy a nagyterjedelmű sztrájkoknál nem lesz lehetséges azokat alkalmazni s a munkások nyílt sztrájk helyett amerikázásra fognak áttérni, melylyel szemben a munkaadó teljesen tehetetlen.

III.

Előző fejtegetéseimben mint tényt állítottam oda, hogy a munkásokra nézve kedvező, de korszerűtlen törvények nem hajthatók végre, azonban ennek okait részletesen nem fejtettem ki. Áttérek most ezen körülmény beigazolására, valamint annak kimutatására, miért bírnak Magyarországon oly jelentőséggel a törvényen kívül létező egyéb jogforrások (rendelet, statutum) egyáltalában s különösen a sztrájkjog szempontjából oly rendkívüli fontossággal?

Utszéli igazság, hogy valamely törvény jósága nem intézkedéseinek helyességétől, hanem attól függ, miképpen alkalmazzák azt a gyakorlatban. A törvény végrehajtására pedig a bíróságok és közigazgatási hatóságok vannak hivatva. Minthogy a sztrájkkal összefüggő kérdések fölött — osztályközi vonatkozásban — a bíróságok ritkábban vannak hivatva dönteni, itt főleg a közigazgatási hatóságokról fogunk beszélni s a bíróságokról csak éppen annyit jegyzünk meg, hogy bíróságaink álláspontja sztrájkkérdésekben mindig a munkaadóknak kedvező.

553

A közigazgatás az uralkodó osztály sajátos terrenuma, melyet kizárólag ő tart megszállva és elfoglalva. Áll ez első sorban a miniszteriumról, melynek tagjai egyénileg is az uralkodó osztály kebeléből kerülnek ki s állásuk a cenzusos képviselőház és a nagybirtokos főrendiház bizalmától függ, valamint a helyi közigazgatási hatóságoktól, melyeknek tagjait a virilisták s általában a birtokos osztály választják. Természetes, hogy ezek a törvények végrehajtásánál osztályos társaik érdekeit fogják szem előtt tartani s igyekezetükön hajótörést fog szenvedni a törvény minden papiros-jóakarata. Ez a korszerűtlen törvények hatástalanságának az igazi oka. S éppen azért általános jelenség, hogy az uralkodó osztály, ha már kénytelen is az alsóbb osztályokat választójogban részesíteni, a helyi közigazgatásból kizárja őket s a virilizmus által igyekszik hatalmi állását föntartani, mint például Ausztriában, Németországban s törekvése arra fog irányulni, hogy az osztályközi kérdések szabályozása a törvényhozás jogköréből a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utaltassék át.

Magyarországon ezen kérdés különös fontossággal bír. A sztrájkról intézkedő törvényeink — kivéve a büntetéseket, melyek tekintetében igen bőbeszédűek —, eltekintve az ipartörvény 163. §-ától, egyáltalában nem intézkednek s nem tartalmaznak szabályokat és utmutatást arra nézve, milyen legyen a hatóságok szerepe a sztrájkok kitörése, az egyeztetés körül stb. Azonkívül a sztrájkjoggal szorosan egybefügg az egyesülési és gyűlésezési szabadság, mely a munkásságra nézve föltétel. Erre sincsen törvényünk, ugy hogy mindhárom fontos joganyag szabályozása a miniszterium rendeleti és a helyi közigazgatási hatóságok intézkedési jogkörébe tartozik. S ennek megvan a maga fontos oka. Ha a törvényhozás szabályozná ezen kérdéseket, ugy a törvények tárgyalásánál érvényesülhetnének oly befolyások, melyek az uralkodó osztályra kedvezőtlenek. A törvényhozásban nagyobb a szeméremérzet, mint a központi és helyi hatóságokban, mert a sajtó és nyilvánosság ellenőrzése alatt áll, ez pedig az utóbbiaknál teljesen hiányzik. Láttuk például a cselédtörvényjavaslat tárgyalásánál, midőn az országgyűlésnek kétségtelenül reakcionárius többsége kénytelen volt a névszerinti szavazás elrendelése folytán leszavazni a miniszter által javasolt azon intézkedést, mely a gazdának becsületsértési szabadalmat ad cselédjével szemben, sőt a közhangulatot látva, Darányi is kénytelen volt a saját javaslata ellen szavazni. A miniszteri rendeletek kibocsátásánál és a helyi hatóságok intézkedéseinél, melyek többnyire zárt körben, továbbá a periferiákon történnek, hol a nyilvánosság és a sajtó hiányzik, nem éreztetik hatásukat ezen kellemetlen tekintetek s az uralkodó osztály érdeke a maga teljességében érvényesülhet.

Alkotmányjogi alapelv, hogy egyik legfőbb alkotmánybiztosíték az egyesületi és gyűlésezési szabadság. Ezen alapelv ellenére Magyarországon nincs erről törvény, bár meghozatalát misem akadályozza. De a magyar uralkodó osztály kettős szempontból tekinti az alkotmánybiztosítékokat : fölfelé, hogy kivételes helyzetét a királysággal szemben megvédje, — lefelé, hogy a feltörekvő

554

proletariátust visszaszorítsa. Minél több alkotmánybiztosíték fölfelé, minél kevesebb lefelé! S ezért van, hogy az egyesülési és gyűlésezési jog törvénybe iktatásáról nincs szó az Andrássy által javasolt alkotmánybiztosítékokban, hanem erre nézve marad az előbbi állapot: a miniszterium rendeleti hatásköre. Ennek következménye az, hogy a munkásegyesületek és munkásgyűlések kivételes szabályok alatt állanak s a sztrájkok körüli eljárásban a közigazgatási hatóságok kényők-kedvök szerint járhatnak el.

A magyar történelemből igen sok példát hozhatunk föl, melyek igazolják, hogy a törvényen kívül álló jogforrások nagyobb szereppel bírtak az osztályközi jogban, mint maga a törvény. Werbőczy hármas könyvének tekintélyét és fönmaradását az biztosította, hogy alaptételei kedvezők voltak a nemességre nézve, vagy pedig a nemesség érdekében igen könnyen voltak főlhasználhatók. Werbőczynek egyik fő tétele, hogy a szokás törvényrontó erővel bír, tudniillik, hogy a későbbi ellenkező szokás a törvényt hatályon kívül helyezi. Ezen tétel később a magyar magánjog alapelve lett, aminek igen érdekes oka van.

Mint már előbb említettük, a Habsburg-királyok a XVI—XVIII. század folyamán sok jobbágyvédő törvény meghozatalát erőszakolták ki az országgyűléstől. Ezen törvények nagyon gyakori időszakokban ujra megjelennek a Corpus Jurisban. Mi az oka annak, ha valamely törvényt gyakran kell ismételni? Azt, hogy nem tartják meg. Ugyanígy volt az alkotmánybiztosító törvényekkel is, melyeket a legtöbb országgyűlés megismételt. Ezeket a király nem tartotta meg, a jobbágyvédő törvényeket pedig a nemesség. Minden ily törvényt a nemesség, mely a bíráskodást és közigazgatást kezében tartotta, ugy helyezett hatályon kívül, hogy Werbőczy tekintélyére támaszkodva, ellenkező szokásjogot kezdeményezett, melynek törvényrontó ereje volt.

Nem utolsó dolog, hogy a Werbőczyből kiinduló meghatározás szerint a szokásjog azon jogszabályok összegét jelenti, melyek a nép jogi öntudatában bírják létük forrását. Isteni humorra vall a nép jogi öntudatából levezetni azon szabályokat, melyeknek egyedül célja volt a népnek törvényben biztosított jogait semmivé tenni. Ennek a Werbőczy-féle szokásjognak egyenes Leszármazása azon közigazgatási szokásjog (ily specialitás is csak Magyarországon létezhetik), melyet hatóságaink az egyesületi, gyűlésezési és sztrájkjog terén követnek. Nálunk most minden vidéki szolgabíróság egy önálló jogterületet képez s a saját jogi öntudatából vezeti le azon szabályokat, melyekkel a munkások szervezkedését elnyomni igyekszik.

Nagy szerepet játszik a magyar jogéletben a vármegyei szabály-rendelet (statutum) is. Acsády Ignác nyomán ismeretes, hogy a jobbágyság igazi nyomorusága azon időponttól kezdődik, midőn a törvény a jobbágyság jogviszonyainak szabályozását a vármegyei statutumoknak engedte át. Ezen törvénynek a kései utódja a cselédtörvényjavaslat 12. §-a, mely kimondja, hogy a cselédszerződésnél a gazda és cseléd kölcsönös jogviszonyai tekintetében a

555

magánjogi törvények csak akkor alkalmazhatók, ha az ezen tárgyakra megalkotandó vármegyei statutumok mást nem rendelnek. Mit tanítanak nekünk az államjogban? Azt, hogy a törvény az állam legfőbb akarata, mely előtt babonás tisztelettel kell meghajolnunk. S mégis a törvény, a legfőbb igazság, kijelenti, hogy 63 felsőbb fórumot ismer el magával szemben s a szent törvény kellő tisztelettel hajlik meg 63 vármegye virilistáinak parancsa előtt.

Ehez hasonló a javaslatnak azon intézkedése, mely kimondja, hogy kihágási ügyekben két egybehangzó ítélet ellen nincs helye fölebbezésnek a miniszterhez.l Ezen intézkedés a sztrájkok ellen irányult s azt célozta, hogy a vármegye urai cselédeikkel családi körben bánhassanak el. A miniszter itt ugyanazt teszi, mint a törvény a statutumokkal szemben: lemond jogairól s azokat teljesen az alantas tényezőkre ruházza, mert a törvényt és a minisztert még feszélyezik egyes kellemetlen tekintetek, de a vármegyét és helyi hatóságokat semmi sem. Tehát azok inkább lemondanak hatalmuk egy részéről, mert tudják, hogy az utóbbiak minden skrupulus nélkül teljesítik a birtokos osztály óhajtásait.

Ez magyarázza meg, miért vannak a gyűlésezési és sztrájkjog összes kérdései a miniszterium és törvényhatóságok jogkörébe utalva. Sokan azt hiszik, ez visszaélés. Korántsem. Törvényben ezen kérdéseket, amíg nem kénytelenek vele, nem akarják szabályozni, mert a mai állapot sokkal jobban megfelel az osztályuralom érdekeinek.

Az elmondottak után lezárhatom fejtegetéseimet. Végkövetkeztetésem az, hogy sem szigoru, sem méltányos sztrájktörvény nem vezetne eredményre. Az előbbit már nem, az utóbbit még nem lehet végrehajtani. A munkásságnak törekvéseit arra kell irányítani, hogy az egyesülési és gyűlésezési jog, de főképpen az általános, titkos választójog minél előbb törvénybe iktattassék. Ezek sokkal hatékonyabb biztosítékai a sztrájkszabadságnak, mint bármely enyhe, de korszerűtlen sztrájktörvény.

1 Ezen intézkedés utólag módosíttatott.

Médiabox

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség