FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Dagály u. 9. » Világjáró olvasók

Guatemala

2010-12-03 10:11:30

A hazánknál csak valamivel nagyobb Guatemala az ide vetődő vándoroknak igen sok turisztikai látványosságot kínál. Már a fekvése is káprázatos, mivel nyugati partját a hatalmas Csendes – óceán, keleti partjának egy részét pedig a mindig kellemes meleg Karib – tenger határolja. Mivel az ország lakóinak 45 százaléka indián és másik 45 százaléka mesztic, így a határállomáson már igen tarka embertömeg fogad. Benvenidos a Guatemala – vagyis üdvözöljük Guatemalában -, mondja kedélyesen a mosolygós vámtiszt, miközben vízumunkat tanulmányozza. A formaságok után egy kisebb minibusszal, majd pedig az első „ Blue Birddel” vágunk neki a nyelvtörő Huehuetenango és Quezaltenango városának. ( Nekik gondolom ugyanilyen mókás lehet a mi Hódmezővásárhelyünk kiejtése.) A világban a buszozás sok helyen nagyfokú tűrőképességet igényel, de itt Guatemalában ez hatványozottan érvényes.



Kezdődik azzal, hogy a végállomásról először szép lassan, csordogálva indulunk el. Itt nincs helye a sietségnek. A kikiáltó és egyben jegyeladó fiatal indián fiú fennhangon kiabálja a busz ajtajából Huehuetenango város nevét, melyet nemes egyszerűséggel csak Huehuenak rövidít le. Majd egy órán át járjuk a városka utcáit, míg végre úgy megtelik a busz, hogy minden ülésen ülnek. Természetesen a csomagok – és itt ne holmi kis bevásárlószatyrokra gondoljunk, hanem hatalmas méretű és igen súlyos batyukra, faládákra, papírdobozokra – az ülések alatt vagy mellett pihennek. Most még ideálisnak tűnik a helyzet. Mindenki kényelmesen ül a saját fapadján. Gondolhatnánk, hogy ide legfeljebb még egy – két álló utas férhet fel, de nagyot tévedünk.

Mert a kettes ülésen, ahol ugye eddig két utas kényelmesen elfért, pillanatokon belül öten fognak kuporogni. Itt nem lehet állni. Miután elöl lehet felszállni, az újabb utasokat szépen hátratessékelik. Szabályszerűen kijelölik azt a helyet, ahol majd órákig kell gubbasztani. Utána már nincs mocorgás, még egy óvatlan bokamozdulatot sem tudnánk tenni. Az egyik megállóban aztán egy felettébb terebélyes asszonyság szállt fel. Kíváncsian vártuk, hogy ő aztán hol fog ülni. Hihetetlen módon popsijának bal felével a bal oldali ülés szélén, másik fertályával a jobb oldali ülés szélén támaszkodott, lábával pedig egyensúlyban tartotta magát. Az a hihetetlen, hogy mindezek a megpróbáltatások mosolyogva, zokszó nélkül történtek. A megállókban árusok színesítik az utazást.

A vezető mellett állva először fennhangon ismertetik portékájukat a nagyérdemű utazóközönség előtt. Volt aki mosóport, tollkészletet, könyvet, újságot, édességet, mogyorót, sült kukoricát, fagylaltot árult. Az egyik legelképesztőbb árus postai irányítószámos könyvecskét próbált elsózni. Kinek van erre szüksége ilyen szegény indiánok között? De az árus mégis eladott két darabot a készletből, majd jól végezve dolgát szállt át a szembejövő járatra. Elgémberedett végtagokkal, de teli friss utazási élményekkel és tapasztalatokkal érkeztünk meg Huehuetenango után Quezaltenangóba. Quezaltenango valószínűleg Guatemala zöld színű, szigorúan védett és igen ritka nemzeti madaráról, a quezalról kaphatta a nevét. Egyébként az ország pénznemét is így hívják. Elszállásolás után a kolonális utcákat járva nem hittünk a szemünknek, hogy az egyik plakát egy magyar komolyzenét játszó zenekar koncertjére invitál. Sajnos az eseményre nem tudtunk elmenni, mert az előadás majd csak egy hét múlva volt esedékes. Helyette viszont elbuszoztunk a híres chichicastenangói vásárba.

Ide járnak a környékbeli falvak indián lakói is eladni és vásárolni egyaránt. Belépve a helyi templomba, a középkorban érezhettük magunkat. Misztikus félhomály, milliónyi gyertya pislákol az ódon kövezeten, melynek felszálló füstje évszázadok alatt teljesen bekormozta a belső teret. Indiánok térdelnek és mormolják imáikat. Padok nincsenek, mindenki kuporog az oltár előtt. Kifelé tömjénillat csapja meg orrunkat. A vásár szédítő: faragott és festett famaszkokat, csodálatosan színes szőtteseket, bambuszkosarakat, cserépedényeket, jópofa kalapokat, csodálatos trópusi virágokat, sőt még fából készült, színes, nagyméretű játék buszokat is lehetett kapni.



Következő úti célunk a működő vulkánok tövében megbújó régi főváros, a szentendrei hangulatot árasztó Antigua volt. A világörökségnek nyilvánított hangulatos városka színesre festett házai között egész nap jól lehetett látni az egyik vulkán gyakori pipálását és hallani a mélyből feltörő morajlását.

Nehéz szívvel álltunk innen tovább a főváros, Guatemalaváros felé. A buszokon és a helyi beszédben csak Guaténak rövidítik a modern kereskedővárost. Innen egy hatalmas vulkántó, a Lago-Atitlan érintésével úgy döntöttünk, hogy irány a Karib-tenger, pontosabban Puerto Barrios. De előtte még leszálltunk egy kis falucskánál, hogy az itteni híres maya romokat megnézhessük. Errefelé a buszok csak egy-két másodpercig állnak meg, aztán őrült tempóban robognak tovább. A gyors leszállásnak az lett az eredménye, hogy a busz csomagtartójában maradt az antiquai piacon vett, nagyobb méretű, fonott, henger alakú fedeles kosaram. Benne más ajándékok, néhány póló és ing. Nem nagy érték, de sajnáltam elvesztésüket. Mit lehetne most csinálni? Stoppolni nem tudtam, mert nem jött semmi. A végállomáson nincs semmilyen épület vagy pénztár, ahol érdeklődni lehetne. Így azt találtuk ki, hogy kiszámítottuk, körülbelül mikor ér ide vissza ez a busz. Átsétáltunk az út túlsó oldalára és türelmesen vártuk, hogy felbukkanjon a száguldó járat. Alig egyórányi reménykedés és várakozás után a kanyarban feltűnt a metálszínű „Blue Bird”. Hevesen integettem, majd éles fékezés, és gyorsan leugrott a vezető segédje, hogy besegítsen a buszba. De én az előre összeállított spanyol szavakkal meg élénk mutogatással próbáltam elmagyarázni, hogy mit is keresek. Ekkor a baseballsapkás segéd felnyitotta a busz hátsó csomagtartóját, kivette, majd kezembe nyomta hiányolt csomagomat, miközben szélesen mosolygott. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen lehetséges. Kezet fogtunk, átöleltük egymást, majd köszönetképpen néhány dollárt akartam neki adni. De ő ezt elhárítva felugrott a buszba, majd dudálva és integetve elhajtott. Ettől a pillanattól kezdve számomra a guatemalai buszok személyzete a legbecsületesebb a világon. Miután szerencsésen meglett a néhány órára eltűnt fonott kosaram, még vidámabb hangulatban intettük le az országút szélén állva a hatalmas sebességgel közlekedő „ Kék Madarat”. Sofőrünk egy igazi túlsúlyos egyéniség volt.

A megtévesztésig hasonlított Garcia őrmesterre a Zorro című filmből. Élvezte, hogy a három külföldi – mármint mi – az „Ő” buszán utazik. Végigénekelte nekünk a többórás utat, miközben mögötte ülő felesége folyamatosan adagolta dalos kedvű sofőrünknek a súlyához illő tekintélyes méretű szendvicseket. A mosolygós, víg kedélyű „Garcia őrmester” néhány harapással végzett egy-egy kiadós adaggal, közben pedig literszámra öntötte magába a párás melegben a helyi frissítőket. Az egyik pihenőállomáson, ahol úgy 15-20 percig állt a busz, megkért, hogy hozzunk neki egy dinnyét – de jó nagyot, volt a kikötése. Mikor megtértünk a helyi piacról, jöttünket örömmel nyugtázta, látva a dinnye tekintélyes méretét. Természetesen itt nincs menetrend, így tovább csak akkor indultunk, mikor a többkilós dinnye utolsó mézédes falatjait is jóízűen lenyelte. A végállomáson sűrű kézszorítások közepette búcsúztunk el nem mindennapi sofőrünktől. A Karib – tenger partja csalódást okozott, mert a kikötő miatt annyira szennyezett a víz, hogy fürödni, úszkálni nem volt tanácsos benne. Helyette felfedeztük este az utcán néhány egyszerű fabódét. Kisebb megfigyelés és utánajárás után rájöttünk, hogy ez itt a helyi lottózó. Száz számból kell egyet eltalálni! A tippelt számot egy sima fehér papírra felírják, majd az „irodában” ezt lepecsételik. Utána már csak türelmesen kell várakozni az este 9 órakor az utcán megcsördülő telefonra. Ugyanis Guatemalában nincs lottózás, hanem a szomszédos Belize –ben húzzák ki naponta azt az egy bűvös számot. Így az utcán a szerencselovagok feszülten várják a telefon csörrenést. Aznap este a 63-ast húzták ki. Kilenc óra után aztán folyamatosan érdeklődnek a város különböző pontjain lakók. Néhány kiváncsi telefonra mi magunk válaszoltunk, spanyolul bemondva a 63-at a körülöttünk állók igen nagy derültségét kiváltva. Néhány nap után továbbutaztunk a dallamos nevű Chicimulába. Buszunk tetején érdekes csomagot fedeztünk fel a szokásos bepakolásnál. A tarka szövésű batyuk között az egyik egyszerű zsákba egy kisebb malacot próbáltak bepréselni. Szegényke nyüszített ahogy tudott. Néha menet közben is hallottuk a fentről jövő éles visítást.

Chicimulába érve a helyi szépségkirálynő-választásba csöppentünk. Nyolc lány versengett a díjakért, és csak éjjel kettő körül derült ki, ki lesz a győztes. A vontatott műsort parodisták, énekesek színesítették. Közben persze a lányok fel-feltűntek különböző ruhákban – még fürdőruhában is. A végén komoly szociális kérdésekre is válaszolniuk kellett. A végső győztest, Miss Chicimulat – egyébként mi is rá szavaztunk – az eredményhirdetés után a csodálatos, szinte esküvői ruháját fogva népes családjával beszállt egy pick up nyitott, platós részébe és hazaindult kipihenni a fáradalmakat. Egy újabb buszozás után a festői Floresbe érkeztünk. Innen indulnak aztán még a sötét hajnali órákban a nyolc – tíz személyes kisbuszok a tikali Nemzeti Parkba. Egész nap bolyongtunk az őserdő óriási ceiba, mahagóni és más, körülbelül 40 méteres fái között, természetesen a kijelölt keskeny ösvényeken.

Közben megmásztuk Tikal óriási maja piramisait, melyre feljutva felülről csodálhattuk az őserdő hatalmas, végeláthatatlan lombkoronáit.

Visszaereszkedve a fák közé feltünt, ahogy két hatalmas zöld papagáj üldözött egy méteres tukánt. Később parányi kolibriket pillantottunk meg egy tűzpiros virágon nektárt szedegetve. Majd néhány fa tetején a bőgőmajomcsalád kutyaugatásszerű hangpárbaja késztetett csodálatra. Tenyérnyi színpompás pillangók, óriás méretű narancssárga százlábúak és többcentis levélvágó hangyák munkájában gyönyörködtünk. Úgy érzem, ez az a hely, ahová bármikor gondolkodás nélkül visszamennék, és ha tehetném, minden természetvédő embert elvinnék.

Kiss Ferenc

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség