FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Dagály u. 9. » Olvasók az olvasásról

"...csak az ember olvas" - Legeltetés a Laposon

2007-06-07 08:24:28

Deli Klára írása

-Fújd már el azt a lámpát, és gyere aludni!- hallatszott egy ingerült hang a nagyszobából.
A petróleumlámpa mellett kucorgó kislány összerezzent, majd könyörgő hangon szólt vissza:
-Csak öt percet még… már csak egy oldal van hátra!
Dobogó szívvel fülelt pár másodpercig, majd újra a könyve fölé görnyedt. Majdnem minden este így ment ez. Szülei korán keltek, korán feküdtek, s nem nézték jó szemmel, hogy vacsora és mosakodás után csenevész, aprócska lányuk még olvasgatott elalvás előtt. De Az utolsó mohikánt nem lehetett letenni, épp most, amikor Unkasz fogságba került. Főleg, hogy Nőci bácsi, a falu könyvtárának hűséges őrzője, csupán két hétre adta kölcsön azt a becses kötetet. Saját könyvei is voltak, Benedek Elektől A vitéz szabólegény, amit a szüleitől kapott, de az apja olvasta el előbb, vagy A holló és a róka, amit az Öregmamától kapott karácsonyra, a Kincskereső kisködmön és még pár hasonló olvasmány… Csodálkozott is, hogy dédnagymamája, akit a család Öregmamaként emlegetett, könyvet vett neki, holott éppen ő mondogatta, hogy csak rontja a szemét az a sok olvasás. Szülei a petróleumon is spóroltak, ám ha morgolódva is, többnyire engedélyeztek neki este még egy félóra olvasást. Gyakran hallotta, hogy éjjeli bagoly, meg hogy jaj, mi lesz ebből a lányból, hisz csak olvas vagy rajzol örökké! De tudták azt is, hogy iskola után siet haza, hogy enni és inni adjon az állatoknak. Füvet vágott a disznóknak, darát kevert a kiskacsáknak, tanult, ha éhes volt, öccsének is, magának is kent egy karéj zsíros vagy lekváros kenyeret. Nyári szünetben, amikor nem kellett iskolába járni, a libákat legeltetette a Laposon. Nem volt sok gondja azzal a tizenöt-húsz libával, és a Laposnak nevezett falu alatt húzódó legelőn a sudár törzsű nyárfák alatt olvashatott kedvére. Egyszer annyira elmerült a Robinson család kalandjaiban, hogy libái beszabadultak a Gácsiék kukoricásába. A kukorica harsányzöld, éles szélű levelei vörös csíkokat hasítottak mezítelen karjára, de hiába a sok fájó karcolás, egy liba sehogyan sem került elő. A többi teli beggyel már el is indult hazafelé, a kislány kinőtt szandáljából átalakított papucsában alig győzött trappolni utánuk. Mire a kapujukhoz ért, szíve a torkában dobogott, szája sírásra biggyedt. Még csak az anyja volt otthon, aki a baromfiudvar kapujában várta. „Bár lenne itthon már apu is, akkor kevesebbet kapnék!” - fohászkodott magában, de akkor anyja már a haját cibálta, hogy szorosra fonott copfja is kibomlott, szeplős arcán pedig egymásután csattantak a pofonok. Szinte hangtalanul sírt, és arra gondolt, ma este már biztos nem olvashat, de legjobban akkor rémült meg, amikor anyja magából kikelve nemcsak a vacsora elmaradását helyezte kilátásba, hanem azt kiabálta: Majd adok én neked könyvtárat, majd adok én neked olvasni mindig!
Még mindig piros volt az arca a pofonok nyomától, mikor apja hazaért.
-Miért verted meg a lányt? - kérdezte az asszonyt.
Majd mikor meghallotta mi történt, azt mondta, hogy ennyire azért nem kellett volna bántani azért az egy libáért. Az anyja is megenyhült már kissé, így vacsorát is kapott, amit odacsempészett örökké éhes öccsének, mert étvágya amúgy sem nagyon volt. Most meg egyébre sem tudott gondolni, hogy mi lesz, ha Nőci bácsinak nem viheti vissza időben a könyveket. Az iskola könyvtárában talán ötven könyv volt, azt is ismerte már mindet, pedig ott is harcolnia kellett az írott szavakért, különösen a Tamás bátyja kunyhójáért, amire tanítója azt mondta, nem neki való, nem fogja még megérteni. Mégis megkapta végül a könyvet, és tíz-tizenegy évével ha értette, ha nem, annyit tudott, hogy nem bánta meg, amiért az első betűtől az utolsóig átrágta magát rajta. Álmatlanul forgolódott, apja már nem mondott mesét, mint kicsi korában, olvasásról szó sem lehetett. Legalábbis este, mert napközben az udvarukon álló hatalmas kőrisfa ágai kényelmes helyet kínáltak az olvasáshoz, a dús lombok pedig elrejtették. Baj akkor történt, amikor szülei a vártnál előbb érkeztek haza, és a lány, hogy rajta ne kapják, az egyik ágról gyorsan leugrott. A karjára esett, ami eltört, a szomszéd szaladt mentőért. Anyja vele ment, és míg a karját gipszelték, némán simította félre lánya sápadt homlokából a kócos tincseket. A gipszet hamar megszokta, és mikor pár nap múlva félénken megkérdezte, hogy visszaviheti-e a könyvtárba a könyveket, azt a választ kapta, hogy még hozhat is ki, ha megígéri, hogy azokat nem a fa tetején fogja olvasni. A libákat ősszel eladták, és az árából a lány is kapott egy pici, aranyozott karórát. Nőci bácsi nem tette szóvá a késést, de ugyanolyan mogorva volt, mint mindig, mindenkihez, aki megzavarta őt, miközben könyvekkel körülbástyázott íróasztalánál foglalatoskodott. A kislány azonban kitartó volt, így alig egy év után már segíthetett helyre rakni a könyveket az idős tanárnak, aki nyugdíjasként hetente kétszer tartott nyitva a könyvtárban. Olykor nagy, barna dobozban csomagok halmozódtak fel az íróasztala mellett. „Ebben lehetnek az új könyvek” - gondolta a lány, és felajánlotta, hogy segít kicsomagolni. Az idős ember riadtan tekintgetett körbe, erősen kopaszodó fején mókásan lebegett néhány ottfelejtődött hajszál, majd vastagkeretes szemüvegét az orrára tolva még egyszer körbenézett. Miután látta, hogy a forgalom nem növekedett meg rohamosan, azaz mint legtöbbször, most is csak ez a vékonyka kislány jelenleg az egyetlen látogató, belenyugvó hangon szólalt meg:
Rendben, most egy kicsit segíthetsz!
A dolog azonban rendszeressé vált, igaz, az öreg könyvtáros továbbra is eldugdosott pár új könyvet az íróasztala fiókjába, ami teljesen felesleges volt, hiszen az odajárók egyike sem kérte számon, a lány mégis megértette. Barátnői az iskolában gyakran emlegették, hogy mennyire irigylik az egyik nyolcadikos lányt külföldről kapott divatos ruhái miatt, és mert az már Bulgáriában is járt. Ő csak mosolygott magában, mert milyen furán is hangzana, ha elmondaná, hogy ő viszont azzal a mindig ugyanabban az avítt, szürke öltönyben járó, töpörödött kisöreggel cserélne inkább, aki ott ülhet abban a kicsi, sötét, kopott padlós „szentélyben”, kis falujuk könyvtárában.


Deli Klára – felnőtt kategória - második díj

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség