FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Dagály u. 9. » Olvasók az olvasásról

"...csak az ember olvas" - Ajánlás egy kétnyelvű kötethez.
Új gyógyítási lehetőség: költészetben az orvosság?

2007-06-07 08:14:13

Szász Ilona írása

2003 decemberében egyik napról a másikra - vagy talán úgy pontosabb, hogy egyik percről a másikra - egy intenzív osztály kórházi ágyán találtam magam. Röviddel ezután kiderült, hogy a baj komoly, a diagnózis nehezen körvonalazható, a kimenet kétséges… Csak egy volt biztos, hogy hosszú kórházi tartózkodásra kell berendezkednem. Életem minden időszakában könyvek kísértek, jó és rossz események idején is. Ha jól mentek a dolgaim, akkor az olvasmányok feltöltöttek, szinte felrepítettek; ha rossz hatások értek, akkor reményt sugalltak, biztatást adtak. Az írásokból áradó erőt, tanítást sokszor csodaként éltem meg… Most is valami hasonló történt velem, egy költővel, egy könyvével kapcsolatosan... A barátnőm ismerőse - aki éppen ekkoriban kapta ajándékba szlovák költő barátjának verseskötetét - hallotta szomorú történetemet. Az ajándékkönyvet nagyra értékelte, ám elolvasni, élvezni nem tudta, mert nem ismerte a nyelvet. Emlékezett arra, hogy szlovák gyökereim vannak. Így átadta a barátnőmnek a költeményeket, azzal, hogy vigye be azokat a szegény betegnek a kórházba, hátha ezzel örömet okoz, vigasztalást ad.
A meséhez hozzátartozik, hogy gyerekkoromban tudtam szlovákul, évekkel ezelőtt elvégeztem felnőttként egy nyelvtanfolyamot, azonban ritkán volt módomban gyakorolni, inkább passzív, nem használt tudásként élt bennem. A könyvet megkapva alig vártam, hogy véget érjen a látogatási idő, s azonnal olvasni kezdtem. A művet Ervin Nagy, szlovákiai kortársköltő alkotta, újságíró, szerkesztő, rádiós és tévés személyiség. A kötetet nem tudtam letenni, olyan élményt jelentett, ugyanis rájöttem, hogy amit olvasok, azt értem is! A versek gyönyörűek voltak! Akár a lét nagy kérdéseit feszegették, akár mindennapi eseményekről, érzésekről beszéltek, azonosulni tudtam mondanivalójukkal. Az olvasást követően megérlelődött bennem az elhatározás, hogy megpróbálom magyarul leírni a gondolatokat. Volt nálam egy nagy alakú, spirálos füzet, ebbe írtam le első változatban a magyar nyelvű verseket. Előfordult, hogy nem tudtam pontosan egy szó jelentését, de a szövegkörnyezete segítségemre volt, elárulta, hogy mire utal, mit kell érteni alatta. A füzet egyre jobban megtelt, margóján szaporodtak a megjegyzések, kérdőjelek és a színesítő szinonimák. A reménytelen, véget nem érőnek tűnő ágyban fekvést a rendszeres és hosszantartó várakozásokat a vizsgálatokra azzal hidaltam át, hogy elővettem a nagy füzetet, és írtam. A naphosszat tartó infúziók alatt nem tudtam írni, akkor gondolatban eljátszottam egy-egy kifejezéssel, egy-egy fordítási megoldással. A betegség kilátástalanságát, szürkeségét, a feleslegesség érzetét esetemben felváltotta egy cél, amiben nem voltam biztos, hogy elérem, de távlati elképzelésként jól jött, mindennapi feladatokat adott. Nem kívánta ezt tőlem senki, nem volt ez előírás, számomra mégis azt jelentette, hogy volt egy plusz tennivalóm, egy magam által a magam számára előírt penzum, amit napról napra „illett” teljesíteni. Ez a tennivaló elfedte a rossz gondolatokat, s szüntelen pozitív erőfeszítésre késztetett. Újra megbizonyosodtam arról, hogy milyen kincs a nyelvünk, és milyen gazdagságot jelenthet egy másik nyelv ismerete! Átélhettem újra és újra egy kifejezés színességét, annak sok változatát felidézve.
Az állapotom súlyos volt, ezért a családommal megállapodtunk, hogy rajtuk kívül senki ne látogasson. A fordításról senkinek nem szóltam, a gyermekeimnek sem. Végül orvosaim egy életmentő műtétet javasoltak, amelybe kénytelen voltam beleegyezni. A Sors kegyéből megmenekültem, hat hét után ismét otthon lehettem. Elkezdődtek a lábadozás hosszú hetei… Újra elővettem a nagy füzetet, ismét próbálkoztam a költemények további csiszolgatásával. A költő verseit „A Nap fészke” címmel rendezte kötetbe, s fejezetekre tagolta, melyek egy életutat ábrázolnak. Az első címe: „Elindulok”. Ebben olyan gyönyörű gondolatokat találtam, mint például az anyjához írt „Ajándékok és adósságok” c. költemény záró sora: „köszönöm Neked, Mama, hogy adósod maradhattam, örökre”. Vagy a „Bukás” című vers kezdése, mely a kedvessel azt közli, hogy „ahogy az erekből elszivárog a vér, távolléted úgy gyengít el engem.” A „Születés”- ben reméli: „van még – mint mondják, - bőven borokkal telített időm egy bűvös korsóban”. De a szépséges gyerekkor is felvillan: „a könnyező gyertya cseppjeiből épül fel csendem katedrálisa …. A kanóc karácsony-éneket dúdol”. A „Nap fészke” fejezet a ragyogó, napos életet üdvözli. Hatalmas tablókban jelennek meg az évszakok szépségei, a szülőföld tájai, egészen a kozmoszig tágítva a teret. „A pacsirták megkondították a rügyező fák harangjait” – írja a kikeletről. Más változatban „fagyos göröngyökön, mint az orgonán, egy varjú, lábait váltogatva eljátssza az utolsó téli rekviemet.” Vagy: „szétterül az este a szálláshelyeken…” – micsoda nyugalmat áraszt ez a kép! „A kivasalt égen Héliosz aranyszekere szórja sugárnyalábjait a világra” – ezek a sorok már a beteljesedett nyárutóról énekelnek… „A Föld az idő foglya, életfogytiglanra ítélt rab az időzónák rácsai mögött” – ebben a versben magasztos gondolatokat közöl a földi létről. Az „Álmatlanság koordinátái” kötetrészben a gondolkodó ember kételkedései jelennek meg, gondolatok a világról, a lehetőségekről, válaszutakról és természetesen a szerelemről. „Én, a szerelem katonája, hűségeskü nélkül, elszántan belehullok, - a harcot mellőzve – ölelő karjaidba”, „Arról beszélek majd Neked, hogy egyedüli és egyetlen vagyok.” Szépek a „Vagy” c. költemény sorai is: „Mindenben ott vagy! Benne vagy a hajnali harmat cseppjében, melyet a fű könnyez ki születőben…” Végül a Nap is lenyugodhat. Ez a „Nap fészkében” fejezet. A korábbi fejezetek szüntelen mozgást, áramlást sugallnak, itt megáll az idő… Néhány mondatban, néhány verssorban nem lehet felidézni teljességükben, csak felvillantani egy kötetnyi vers jellemzőit. Mégis, talán az itt idézettekkel sikerült. Az otthoni tartózkodásnál már igénybe vehettem szótárak, barátok segítségét is, örömömet leltem a fordításban, a költemények tökéletesítésében, alakítgatásában. Megismerkedtem a kötet ajándékozójával, aki a barátnőmmel együtt arra biztatott, hogy juttassam el a verseket Ervin Nagyhoz. Ez megtörtént, s gyors válasz jött Pozsonyból, hogy tetszenek a versek, hogy össze kellene ismerkedni. Eljuttattam a biztató szavak hatására a fordítást a kerületi szlovák önkormányzat vezetőjéhez, aki szintén elismeréssel szólt róluk, s felajánlotta a megjelentetést is, mégpedig bilingvis változatban. A következő hetek szinte elrohantak, mivel a Lipótvárosi Napokra, 2005 novemberére a költővel közösen össze kellett állítanunk tükörfordításban a kétnyelvű kötetet. Megtörtént a személyes találkozás a szerzővel, majd a családjával is. Tartalmas baráti és munkakapcsolat alakult ki közöttünk.
Csodálatos közös élményünk volt a kötet bemutatója, melyet az V. kerületi szlovák önkormányzat rendezett a Petőfi Irodalmi Múzeum kávézójában, nagy érdeklődéssel kísérten. Előadóművészek adták elő két nyelven, szlovákul és magyarul a versválogatást, melyet a résztvevők, azok is, akik nem tudtak szlovákul, nagy figyelemmel hallgattak. A költészet igazi ünnepe volt ez az esemény, méltó két nép barátságának megjelenítésére. Az irodalmi estet még további négy követte. A rendezvények minden alkalommal két nyelven folytak, s a kétnyelvű kötet iránt sem lankadt az érdeklődés. Az egyik estet a közelmúltban a szűkebb hazámnak választott XIII. kerületben rendezte a kerület, illetve a fővárosi szlovák kisebbségi önkormányzat. Ez azért is örömmel töltött el, mert a költő, Ervin Nagy évtizedek óta tart kapcsolatot XIII. kerületi barátaival, jól ismeri a kerület minden zegét-zugát, lakóit, gyakran töltötte és tölti idejét a Duna partján, Kárpát utcai barátainál a szabadságát családjával együtt, mondhatni tiszteletbeli kerületi lakos. Beszéli a nyelvet, mint nevéből kiderül, ahogy nekem szlovák, neki magyar gyökerei is vannak.
Az Európai Unióban egyre fontosabbá válik a tagországok népeinek, nyelvének, kultúrájának kölcsönös megismerése. Ez igaz nemcsak a „nagy” népek, a milliós számokkal jellemzett „nagy” nyelvek, hanem a szomszédos kis népek, nyelvük, kultúrájuk vonatkozásában is. Örülök, hogy ehhez a magam szerény munkásságával hozzájárulhattam. Remélem, még sokaknak fog örömet okozni ez a csodás verseskötet, és – talán – másoknak is gyógyulást hoz.


Szász Ilona – felnőtt kategória - külön díj

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség