FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Dagály u. 9. » Olvasók az olvasásról

"...csak az ember olvas" - A nagy utazás

2007-06-05 17:01:44

Csetneki Gábor írása

Újraolvastam Jorge Semprun „A nagy utazás”-át, sokadszorra. Valaha, nagyon-nagyon régen - még mintegy az özönvíz előtt -, sokat forgattam ezt a könyvet, mondhatni benne éltem. Valamiképpen iránytű volt és mérce, hűséges útitárs, hivatkozási és vonatkozási alap - fénylő csillag a nem túl távoli, elérhetőnek, megérinthetőnek vélt horizonton. Érdekes, nem tudom már, hogyan s mi módon került a kezem ügyébe először, talán az érettségi táján említette valaki ’68-ban. Arra azonban kristálytisztán emlékszem, hogy a honvédségnél, a nagy tiszai árvíz idején, ’70-ben már velem volt. Szolgálatban, a gátőrségen a homokzsák - töltés és -cipelés szüneteiben vagy azokban a töredék-időkben, amelyek valahogy adódtak, mindegyre „A nagy utazás„-t bújtam. S az idő e résein zöld katonaruhába szuszakolva, Nagyarról, Kisarról, Szentesről, Vásárhelyről vagy a szerb határ mellől, vagy akár a teherautó platójáról egészen Párizsig lehetett látni és még annál is tovább, Compiegne-ig, és tovább: Buchenwald-ig, és még annál is tovább. Nagyon is világos és átélhető volt ott benn, mindnyájunk számára, a szögesdróttal körülvett laktanyában, a tétlen vasárnap délutánokon, hogy miről is beszél Semprun, mikor a láger-béli kintről és bentről, a kint-levésről és a bent-levésről elmélkedik.

(Ne felejtsük, 1969-ben vagyunk, egy évvel a prágai tavasz, a bársonyos forradalom eltiprása után, amiből a Magyar Néphadsereg is kivette a részét. Talán Semprun hatására is néhányan arról elmélkedtünk – álmodoztunk, hogy mi nem szeretnénk és nem is fogunk Csehszlovákiába menni, se máshova! Elkötünk egy teherautót és hajts! Neki a jugoszláv határnak, ami ott volt egy félórányira. Kamaszos ábrándozás volt ez, bizonyára, és szerencsére elmaradt elszánásunk, kurázsink valóságos tesztje, helyette árvízvédelembe mentünk, s még előtte hadgyakorlatra, Rezibe, ahol a díszpinty bölcsész-század általános meglepetésre, sikeresen, sőt kiválóan abszolválta a lőgyakorlatot…)

Talán mondanom sem kell, nem ez volt az első és egyetlen könyv, ami örvényként beszippantott. Ilyen volt az „Úton”, ilyen az „Ivan Gyenyiszovics egy napja”, majd később „A rózsa neve” is. „A nagy utazás” azonban utazik velem az időben, utazik negyven éve. S talán így is marad ez már, míg ki tudom silabizálni a betűket, míg az olvasás értelmes időtöltésnek tűnik. Az idegen sorsokkal szembesülve tán a magunk sorsához is közelebb férkőzhetünk. De Semprun világa valahogy nagyon is közeli, ismerős világ. Különösen, hogy közben már franciául is el tudtam olvasni „A nagy utazást.” – Ami külön öröm és szerencse.

Vonzó és izgalmas figura maga a szerző, Jorge Semprun, aki ugyan franciául ír, de spanyol írónak tartja magát. Hol Gérald a neve, hol Manuel, hol meg Sanchez, - s végül már maga sem tudja, kicsoda is lenne ő valójában. Mert noha spanyol nagypolgári család sarja, sőt szegről-végről arisztokrata is; majd a spanyol köztársaság leverése után emigráns, majd ellenálló – azaz szabad akaratából baloldali értelmiségi; aztán buchenvaldi lágerlakó, piros háromszöggel jelölt „rotenspanier”, vörös spanyol; aztán az illegális spanyol kommunista párt vezetőségében dolgozik; és szinte törvényszerű a folytatás is, amint a XX. sz. egyik vezérlő eszméjéről s magáról a bolsevik hitről és credóról is szép lassan kiderült, hogy a Gulag poklához vezetett – így Semprunnek is rá kellett eszmélnie, hogy ez az eszme és credo elévült, kiürült, megfagyott, hogy szklerózishoz vezet. S mivel ennek hangot is adott, törvényszerű volt, hogy az SKP-ból kizárják. (Mi mást tehettek volna vele, főbe mégsem lőhették…) Így fordulhatott vele elő, hogy Franco halála, majd a francóizmus bukása után egy időre spanyol kulturális miniszter is lehetett. Érdekes életút, érdekes pályaív. Közben birodalmak omlottak össze, rendszerek, s velük hitek, ábrándok, igaznak hitt világmagyarázatok, eszmerendszerek, de „A nagy utazás” – meg Semprun többi műve, „Az ájulás”, a „De szép vasárnap”, a „Ramón Mercader második halála” – megáll az időben, ma is aktuális, számomra feltétlenül. Mindenekelőtt azért, mivel megszállottan végzi a maga emlékezeti munkáját, azért, hogy önnönmagát a korszak pusztító csapásai alatt, azokat értelmezve – valamiképpen definiálja, hogy meg tudjon maradni az időben, hogy visszanyerje az elveszett időt. És aztán ott a hangja, az elbeszélő Semprun hangja. Ez a halk, monologizáló, elemző belső beszéd, duruzsolás, elmélkedés. Telitalálat, hogy a táborba vezető szörnyű vonat-utat teszi az elbeszélés középpontjába, s az asszociációk csapongó sodrásában utazunk vele ide-oda, Spanyolországba, a gyerekkorba, aztán az ellenállás, majd a visszaút, az útkeresés rétegei következnek. S az asszociációs technika is tudatos, hiszen az utazás első éjjelét azzal tölti, hogy Proust Swannjának szerkezetét próbálja rekonstruálni. Ezért is kellett várnia 15 évet a megírással; ülepednie kellett az élményanyagnak, meg kellett emésztenie, fel kellett dolgoznia a lágerben eltöltött két évet. Először elfelejtett mindent, s aztán emlékezett. S a regény nem más, mint az emlékezésért folyó kérlelhetetlen belső harc. Az emlékezés folyamata szüli meg a mesélőt, az emlékezőt, önmagát. A múlt átjárhatóvá lett, s így értelmezhető is. „Nincs kevéssé ártatlan dolog, mint az írás. Állítsunk az elbeszélés középpontjába valamit, ami a mágneshez hasonlóan magához vonzza a fontos és kevéssé fontos momentumok vasreszelékeit” – írja módszeréről a „De szép vasárnap”-ban. Mondhatjuk, hogy ”A nagy utazás”-sal kiérlelt asszociációs technika – a proust-i módszer átlényegített, személyre szabott saját változata – Semprun alkotói módszere. A 15 év arra kellett, hogy az idő által felkínált szerkezeti elemeket, élete folyását, tapasztalatait – kicsiszolja s egymáshoz illessze, hogy életéből művet csiszoljon. Annyira izgatott ez a személyiség, ez az író-ember, aki műveivel mélyen beépült a világomba, hogy a ’80-as években, emigránsként, Párizsban élvén szerét ejtettem, hogy találkozhassak vele. Megszereztem hát valahogy a telefonszámát, felhívtam – s meghívott magához. „Érdekes”- mondta a beszélgetés egy pontján – „érdekes, hogy a magyarokkal rögtön létrejön az áramkör, „Le courant passe tour de suite avec les Hongrois” – mondta. Odalent a St.Germain-en a délutáni forgalom zaja, s én meg Semprunnel beszélgetek a világ dolgairól. Kedves, derűs, megnyerő ember, ilyennek képzeltem: bölcsnek és letisztultnak. Még sok mindenről lehetne, kellene is írni. Arról, hogy például az egyes kötetekben rengeteg fontos információ, történeti információ is található. Meg arról, hogy nagy kár és sajnálatos félreértés, hogy a ma húszévesei nem olvassák „A nagy utazás”-t pedig, ahogy Semprun mondja, a jó könyv, a jó irodalom élni segít. Mint „A nagy utazás”- meg a többi Semprun - könyv is, bevezetés és térkép a XX. század eseményeinek megértéséhez.


Csetneki Gábor – felnőtt kategória

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség