FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Kérdése van?
Keressen minket!

| English | GYIK | Fórum

Menü

Főmenü » Könyvtáraink » Dagály u. 9. » Olvasók az olvasásról

"...csak az ember olvas" - Könyvmoly ’96

2007-06-07 10:48:49

Szabó Simon írása

A Harry Potterről szóló könyvek nekem nagyon sokat jelentettek, mert ezeken keresztül tanultam meg igazán olvasni. A második iskolai év végén, a nyári szünetben kezdtem el az első kötetet. Ez volt az első komoly regényem, mert előtte csak rövidebb történeteket olvastam, például Kipp Koppról.

Az első két köteten csak nehezen rágtam át magam, mert még nem voltam igazi könyvmoly, még nem tudtam annyira jól olvasni, mint később. A harmadik, negyedik résznél már majdnem, az ötödiknél és a hatodiknál már tökéletesen olvastam. Szinte faltam a könyveket. Megszokott fotelomban, a nappali sarkában, fejemen egy fülhallgatóval zenét hallgattam, és órákon keresztül kitartóan olvastam. Novemberben eltörött a kezem, és ettől kezdve még többet olvastam, mert nem tudtam mit kezdeni magammal. A Harry Potter és a Tűz Serlegére körülbelül egy hónapot kellett várnom, hogy megkapjam, pedig a barátomnak, Máténak már két hete megvolt. De mégis én olvastam ki hamarabb az első hat kötetet.

Miért is kaphattam rá ennyire Harry Potterre?
Nagyon tetszett az, hogy J. K. Rowling egy új világot teremtett, a varázslók világát. Szerintem ettől lett nagyon sikeres a Harry Potter. Ebben az új világban új állatok és emberfajok vannak (pl. mugli, vérfarkas). De ez nem teljesen mesevilág, hanem a való világgal össze van keveredve. Például az iskola, az órák, a szünetek, a lecke, az órarend, a tanárok, a tanszerek stb. a való világból jönnek, a varázspálcát, a seprűt, a bájitalt, az egyszarvút, a Berti-féle mindenízű drazsét viszont az író találta ki. A humort is jónak találtam a könyvben. Nagyon szeretem azokat a történeteket, amelyek humorosak. Például kimondottan tetszett az a rész, amikor Hagrid Dudley-nek malacfarkat varázsolt és a Weasley - ikrek csínyei is. Olyan jók lettek ezek a könyvek, hogy filmet is készítettek belőlük. Az elsőt, a Harry Potter és a bölcsek kövét először filmen láttam. Azért kezdtem el olvasni a könyvet, mert érdekesnek találtam a filmet. A könyv szerintem jobb (az első kötet), mint a film. Utána mindig előbb olvastam el a könyvet, utána néztem meg a filmet. Ezt azért csináltam, mert apa azt mondta, hogy ha előbb látom a filmet, akkor már tudom, miről szól a könyv, és unalmas lesz. A könyv persze sokkal részletesebb, mint a film, csak a történet ugyanaz. A Harry Potter filmek sokszor félelmetesek. Én nem szeretem annyira az akciófilmeket, a félelmetes jeleneteket, alakokat, inkább csak a vígjátékokat. Nem szeretem az akciófilmeket, mert hirtelen jön egy golyózápor, és megijedek. A Harry Pottertől azonban nem ijedek meg annyira, mert ott tudom, hogy mi jön. Különben jó színészek játszanak benne, mert amilyennek a könyvben elképzeltem őket, olyanok a filmen is.

Amikor befejeztem a hatodik részt, úgy gondoltam, hogy addig mást nem fogok olvasni, amíg a hetedik rész meg nem jelenik. Anya és apa mindenféle könyvet a kezembe nyomott, de egyiket sem olvastam el, csak vártam kitartóan a következő részt. Egyszer csak az egyik osztálytársam ajánlotta a Keménykalap és krumpliorr című regényt. Annyira megtetszett, hogy a Jonatán könyvmolyképző sorozat többi részét is el akartam olvasni. Most már hét regényen túl vagyok.

Úgy érzem, hogy már tényleg igazi könyvmoly lettem.



Szabó Simon – gyerek kategória

Cimkefelhő

adatbázisok | beiratkozási díj | biblioterápia | budapest | e-book | elektronikus könyvtár | előjegyzés | folyóiratok | használat | hosszabbítás | hírek | igénybevétel díjai | kiállítás | könyvtárközi kölcsönzés | mobil | nyitvatartás | statisztika | szociológia | tanfolyam | továbbtanulás | zene | álláshirdetés |

A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség