FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR / GYEREKEKNEK

Menü

Főmenü » Gyerekeknek » Olvasnivaló » Mesés rajzok - rajzos mesék

Frank L. Baum: Óz, a csodák csodája

2013-03-06 19:08:02

Szegedi Katalin – ez idő szerint talán a legnagyobb kedvencem. Érdekes, montázstechnikás illusztrációi nekem mindig egy kicsit a múltat idézik, miközben lányommal együtt alig győzünk betelni a formák és színek gazdagságával.

Frank L. Baum: Óz, a csodák csodája
Gyerekkoromban kifejezetten utáltam ezt a mesét – a nekem meglévő kiadás képeitől valamiért féltem, de nem tetszett a színházi, valamint a filmes változat sem (szüleim - ki tudja, miért - úgy gondolták, hogy ezt a klasszikust minden formában meg kell ismernem – én meg nem mertem bevallani, hogy mennyire nem szeretem). Aztán pár évvel ezelőtt a General Press kiadónál megjelent újra Szegedi Katalin illusztrációival – nem tudtam otthagyni a boltban. Hazaérve föltettem a könyvespolcra, gondoltam, majd ha a gyerek nagyobb lesz, óvatosan megpróbálom neki elmesélni. De aztán minden másképp történt: akkor 4 éves kislányom megtalálta, persze, hogy a képek miatt rögtön bele is szeretett, és nem hagyott nyugtot addig, amíg bele nem kezdtem a mesélésbe (pedig nagyon igyekeztem lebeszélni, mondván, még nem neki való). És megtörtént a csoda... Anya és lánya nem tudták abbahagyni a mesélést/mesehallgatást, amikor már rekedtre meséltem magam, az éppen közelben lévő nagymama vette át a stafétát. És csak csodálkoztam: ez ugyanaz a mese, amitől én annyira féltem, idegenkedtem annak idején? A csodaszép képek egészen más világot teremtettek a mese köré, mint amire emlékeztem: Dorka és furcsa barátainak meséje derűs, vidám történetben, rengeteg szépség közepette bontakozik ki, a gonosz és jó boszorkák küzdelme és a Madárijesztő, a Gyáva Oroszlán és a Bádogember csetlése-botlása egyáltalán nem ijesztő, hanem inkább kacagtató, magával ragadó – egyszerűen letehetetlen. (Azóta is előkerül újra és újra.) Minden korosztálynak ajánlom!

Csoma Éva

Menü

Könyvajánlók korosztályonként

  • Katalógus
  • Rendezvények
  • Kreatív sarok
  • Felnőtteknek
  • A weboldal fejlesztése a TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR pályázat keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
    Nemzeti Fejlesztési Ügynökség